Boldog Karácsonyt! - vol. 2

Hát gyerekek karácsony van, több szempontból is. Első és legkézenfekvőbb szempont: valóban karácsony napja van. Második: egy nap két bejegyzés. Lehet összecsaptam a karácsonyt a gyereknappal, höhöhö. :D
Szóval, íme a karácsony napi karácsonyom:
- reggel (hajnalban) 7:30kor arra keltem, hogy gyerekek rohangálnak. Arra még nem egészen jöttem rá, hogy alattam tették mindezt, vagy a szomszédban. A lényeg az, hogy szenvedtem, mert nagyon, nagyon álmos voltam.
- tíz óra után felmentem Skypera-na jó, előtte is már fent voltam- és elkezdtük az élő közvetítést. :) A művelet neve: Karácsony Otthonfalván -most találtam ki ezt a címet, igencsak látszik, tudom. :D A lényeg, hogy négy órán át a családommal voltam webkamerán keresztül, és nagyon jól éreztem magam. Köszönöm Nektek!!!! :)
- a következő esemény az Igazából szerelem volt, aminél meg kellett állapítanom, hogy a host kislány fullra úgy néz ki, mint Keira Knightley.
- Elkészültem, mert mégsem a nevemmel ellátott melegítőben kéne leállítani a karácsonyi vacsorára, ha egyszer felszólnak, hogy induljak. - Tünde volt az én drága emlékeztetőm! :D
- Tehát a vacsoráról pár szó: élveztem. Nagyon aranyosak voltak, a kislány csak beszélt és beszélt, tényleg mintha a nővére lennék vagy nagyon jó barátnője. Imádom őt! :) A kissrác reggel sírt -mint utóbb kiderült-, mert neki kevesebb ajándéka volt, mint a húgának. :D Aztán ami meglepetés volt, hogy az apuka kérdezgetett a legtöbbet, és majdnemhogy ő volt a legnyitottabb. Mondtam, hogy a csomagom nem ért haza, és közölte, hogy máskor tényleg szóljak neki, ha csomagot küldök haza. Volt ugyebár a bor-kérdés, ami nem volt kérdés. :D Vagyis kérdezte a pasi, hogy önthet-e nekem, majd hozzátette, hogy nem mondhatok nemet. :D Aztán a vacsora végeztével a kislány és a kissrác odaadta nekem az ajándékukat (közös) és kaptam egy ilyen körsálat és egy kesztyűt. Nagyon jól néznek ki, de most nem csináltam róla képet, majd meglátjátok később, úgy is. Szóval van három sálam, úgyhogy válogathatok kedvemre. :) A színe amúgy szürke-fekete, az árát is rajta hagyta a nő, és hát khm... Inkább le sem írom, mert majdnem rosszul lettem, hogy mennyit költött egy sálra és egy kesztyűre. Aztán felszaladtam és én is odaadtam nekik az ajándékaimat. A kisrác (focis könyv) felkiáltott örömében, nagyon örült neki. A kislány (receptkönyv) is nagyon boldog volt, de főként azért mert emlékeztem arra, hogy melyik képeslap tetszett neki a legjobban, és olyat kapott. :) A pasinak (fürdőbomba) is tetszett az ő ajándéka -azt hiszem. :D. A nőnek (levélnyitó/vágó) is tetszett az övé, és még meg is puszilt. Fura szitu volt, mert magához rántott (mellettem ült) én pedig beteges vok, és nem számítottam rá. Aztán segítettem elpakolgatni és eljöttem. Még a végén beszélgettünk picit a szokásokról, hogy itt hogy van és nálunk hogy van, és most tényleg nagyon, de nagyon aranyosak voltak. :)
Hát, csak gondoltam leírom, míg friss az élmény. :)
A holnapom már dolgos lesz, főleg de. mert segítenem kell sok mindent, pl. elpakolni, meg du. jönnek is vendégek, stb.
Ja amúgy apuka mondta, hogy engem is hívniuk kellett volna a templomba, mert hogy milyen szép volt. Hát utólag sokszor okos az ember. De nem is bánom, mert így legalább a családommal karácsonyozhattam. :)

Összességében, tetszik ez a karácsony, még ha nem is vagyok otthon. :)

Ő... na pá! :D
Rita

Boldog Karácsonyt!

Boldog Karácsonyt! :)
A szentestém meglepően jól telt. Azt hittem, hogy szörnyű lesz, de egyáltalán nem volt az. Családommal karácsonyoztam a következő módon:



A tegnapi napom fő eseményei a következők voltak:
- reggel lementem, megkérdeztem a nőtől, hogy kell-e reggel dolgoznom vagy sem (mert ugye szombatonként szoktam :S) Mondta, hogy csak a gyerekek szobáját kell megcsinálnom és segítsek neki eltörölgetni azokat az edényeket, poharakat, tányérokat, amit ő elmosogatott.
- délután csináltam egy kiadós tésztasalátát. Mivel véletlenül az egész zacskó tésztát beöntöttem a vízbe, ezért fele a kukában landolt. Na mindegy. :)
- Kislánnyal nekikezdtünk az ajándékának, azaz a csokiolvasztásnak. Sajna rakott bele tejet az elején, ezért nem olvadt meg, sőt. Szegény teljesen szomorú volt és vagy hatszázszor bocsánatot kért, hogy jaj hülye volt, hogy rakott bele tejet és ez az én ajándékom volt neki szülinapjára (csoki + szilikonos szíves forma), és hogy ne haragudjak, hogy nem sikerült. Annyira aranyos volt, ott nyugtattam, hogy ne hülyéskedjen már, így is úgy is megeszi a csokit, az a lényeg. :) Imádom őt! :)
- Feljöttem a szobámba és meglepit készítettem Verának (L) :D. Köszönöm még egyszer, Veraaaa!!! (Videót készített nekem, amely által én is részese lehettem a karácsonyi fényekben pompázó Fehérvárnak. (L) :) )
- aztán a családommal karácsonyoztam neten keresztül, majd kibontottam a csomagom. Köszönöm még egyszer!!!!! :) Sajna, amit én küldtem csomag, az nem érkezett meg. :( Ilyen az én szerencsém. :S
- majd a bátyámékkal és a nővéremmel is beszélgettem, ekkor már-már majdnem egy üveg bort elfogyasztottam, khm khm. :D Ez főként a nővéremmel folytatott társalgásban látszódott meg... :D
- ééééés végül megnéztem a Bridget Jonest. Kötelező karácsonyi darab nálam. :)

Hát így telt a Szentestém, és a mai napom számomra még kérdéses. A család meghívott vacsorára, majd arról is beszámolok a későbbiekben.

***
Pénteken Zitával elmentünk vásárolgatni, és megállított minket egy hapsi a szupermarketben és mondott pár szót magyarul. Aranyos volt. :)
Pénteken volt ugyebár a kislány szülinapja. Érdekesség, hogy a nőnek a szájából nem hangzott el az a mondat -semmilyen változata sem-, hogy Rita, volna-e kedved velünk ünnepelni a lányomat?. Miután visszaértem Zitával, akkor hallottam fentről, hogy lent éneklik a boldog szülinapot. Szerintem ez bunkóság volt, de hát mit várhatnék? Nem vagyok családtag. Értékelem, hogy vasárnapra meghívtak...
Viszont a takarítólány meglepett, mert ajándékkal készült. Olyan aranyos volt, mert olyanokat kaptam, amiket még együtt nézegettünk, és olyan rossz érzés hogy ő ilyen személyeset adott, én pedig eléggé általánosat. :( De megígértem neki, hogy főzni fogok neki tésztasalátát, mert ahogy elmondtam, nagyon kedvet kapott hozzá. :)

A család megy el 30-ától 3-áig. El sem hiszem!!! :) Tündével és a svéd lánnyal nagyot fogunk majd szilveszterezni, az biztos! :)

Ez most csak egy ilyen semmilyen bejegyzés lesz, lehet hogy majd még ma jön a Londonos is. :)
Boldog Karácsonyt még egyszer!

Rita

Megérkezett!!! :D

Megérkezett, megérkezett, megérkezett a csomag otthonróóóól! Köszönöm szééééépen!!! (L) (L) :) Még nem nyitottam ki, de tegnap azt ölelgettem. :D Becsületesen betartom a 24-ei bontást, hajaj de nehéz így! :D Persze pont akkor hozták, mikor nem voltam itt, szóval a postára vitték el. Tegnap megtaláltam a levelet a postaládában, gyorsan el is mentem érte. Hát a postás csávó elsütött egy viccet egy gyilkossal meg a hullával kapcsolatban, mert hogy olyan nehéz a csomag. Bizonyára látta a Bones 7. évad 4. részét (azt hiszem ez az a rész :D)... A lényeg, hogy ne egyetek alatta, mert nagyon rosszul lesztek - tapasztalat. Na de visszatérve a címre, köszönööööm!!!! (L) :)
Más is megérkezett ááááám! Hát én gyerekek úgy megfáztam, hogy csak na. Lehet nem volt jó ötlet fagyit enni a londoni éjszakában... :D Tegnap majdnem elment a hangom is, pedig nekem még sosem ment el a hangom! Na mindegy. Már jobban vagyok! :)
Most csak gyorsan megírtam ezt a szösszenetet annak örömére, hogy van internet, de megyek is ajándékokat csomagolni. :)
A londoni bejegyzés még várat magára, mint a havazás. Bocsánat! De a héten igyekszem vele előállni. Addig is:

3 hónap

Meglepetéééés!!! -nőknek szól! :D Na jó, nem iiiiiiis. :)
(A meglepetés az, hogy nem kell két hetet várni az újabb bejegyzésre. :D)

Hogy mik történtek velem a héten? Hát az érzelmeim és a gondolataim kb. mint egy hullámvasút, úgy ingadoznak. Valószínűleg azért, mert már tíz extra óránál tartok ezen a héten, és mikor megemlítettem a nőnek, hogy ugyan kapok-e érte akkor extra pénzt is, mondta hogy nem, de meglepődött a számon. Egészen jó fej volt -leszámítva, hogy nem ad extra pénzt-, mondta hogy majd karácsony után összeírja, hogy pontosan mit vár el, meg hogyan és kb. az időt is beosztja. Hát mondom jókor öcsém, konkrétan három hónapja vagyok itt, na mindegy, no comment. Ma egész normális volt és kész. Nem úgy, mint a hét többi napján, amikor a falnak tudtam volna menni tőle.
Hétfőn öt perc híján 10 órát dolgoztam. A szituáció igencsak érdekes volt, mert a nő azt üzente a fiával, hogy ne csináljak semmit se vacsorára, majd ő. Ez volt fél hatkor, ő pedig volt kegyes fél nyolckor betoppanni és kicsit mérges volt, amiért a srác evett müzlit, a lány pedig joghurtot. Hát mégis mit kellett volna tennem, ha egyszer hatig mindig megvacsoráznak és totál éhesek voltak?! Kész...
Kedden ment a sütigyártás. A kislány a szülinapi tortáján ügyködött a közreműködésemmel, míg én a kókuszgolyón (igen sok változtatással). Hát az a torta valami nagyon brutális lett! Nem sütöttünk semmit se, de tudjátok mit? A képek magukért beszélnek:

Kezdet:Itt már a "Te jó ég!" lebegett a szemem előtt. Mennyit kellett takarítani!! - na jó, nem is volt annyira nagyon vészes. :)

Ééééés a vég: (a H betű ragasztás alatt állt, azért nem szerepel a képen)

Szerdán volt a nyelvsuli. Az egyik lánytól - inkább nőtől- kapott mindenki képeslapot. Ő a nepáli, akit nehézkesen lehet megérteni, de hát tündéri az a nő, tényleg! :) Karácsonyoztunk, énekelgettünk, totál jó hangulat volt. De nem is ez a lényeg, hanem végre kiadtam magamból a dühöm egy részét. Ha jól emlékszem már jó párszor tettem említést a bolgár gyerekről. Közkedveltebb nevén: köcsög gyerek. Mi csak így hívjuk, mert tényleg az! Mindenki hozott valami sütit, édességet, csak ő nem. Hát no comment.
Szóóóóval a sztori:
A vezetésről volt szó, és hogy melyik országban mi a korhatár. Mi mondtuk a magyart és ő meg nézett, hogy nem, az nem lehet, ő biztos benne hogy nem annyi Magyarországon. Mély levegőt vettem, de még az sem segített, ezért elkezdtem vele vitatkozni, hogy hát persze, ő jobban tudja, mint a magyar állampolgár, aki ott élt esetemben több, mint 21 évet. De ő tovább mondogatta, hogy hát ő biztos benne, hogy nem annyi, fúúú annyira kiakadtam. A végén már csak ráhagytam, hogy igaza van, hisz ő a bolgárságával jobban vágja, mint mi magyarok, egyértelmű. A tanárnő is mondta már, hogy néha jobb lakatot tenni a szájunkra. A többiek is csak fogták a fejüket. Kiakasztó az a srác!!!! De van egy vicces történet is. Zita mesélte a lakótárainak, hogy van egy köcsög bolgár gyerek a suliban és a lakótársai rögtön levágták, hogy kiről van szó, mert velük dolgozott kemény 2 napot és nem bírták és ki is rúgták, és hogy tényleg köcsög.
Továbbá a szerdai napomon a kutya és a macska hányását is fel kellett takarítanom, meg porszívóznom kellett. Hihetetlen a nő, komolyan, olyan feladatokat oszt rám, hogy beszarás. Elmegy egy képkeret mellett és azonnal, hogy majd másnap takarítsam le. Mi van?! Nem takarítónő vagyok öcsém!
Csütörtökön itthon maradt és érdekes módon volt fűtés. Amikor nincs itthon meg lehet fagyni. No comment megint csak, de legalább nem fáztam. Hozzáteszem a karácsonyi vásárlást elintézte a konyhából...
Péntek, ami ma van :) feladtam a csomagot haza, és kb. a fele pénzbe került, mint amire számítottam. Szóval boldogság van. :)
Holnap pedig irány Londoooon!!!! :) Már alig várom!!!! :)

Ami pedig a három hónapot illeti nagyon gyorsan elment. Ha belegondolok érzem, hogy három hónap, de ha nem gondolok bele, akkor gyorsabbnak tűnik. Nagyon értelmes, tudom.
Még húsz hét és megyek haza egy kis érettségizésre. Csak úgy finoman. :D
Ha nagyon gonosz lennék, akkor holnap hajnalban letrappolnék jó hangosan, hogy megízleljék a saját mentalitásukat: szarjunk le mindenkit. Még meglátom, hogy mennyire leszek gonosz hangulatban, hahaha. Bár valószínűleg semennyire sem, hiszen alig fogom tudni kinyitni a szemeimet 5:30-kor. Mármint, amikor megyek le. Na azt a részét azért nem várom. :)

Kitartást mindenkinek és sok-sok puszi (azt már nem mindenkinek :D),
Rita

Ezzel a dallal búcsúzom mára és a hétre:

Ui.: Apuka kérdezte milyen napom volt, mondtam hogy feladtam a csomagot és olcsóbb volt, mint hittem. Erre mondta ha legközelebb adok fel valamit, akkor mondjam neki és ő a cégén keresztül olcsóbban tudja megoldani és segít. Tökre rendes! Hát mindjárt rám zúdítanak valamit, ma mindketten nagyon rendesek. :)

Két centriméter...

(Csütörtökön kezdtem neki ennek a bejegyzésnek…)

Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem írtam előbb, de hát a szokásos...

Az angliai idő megérkezett Angliába. Eddig szerencsém volt, ki tudtam húzni gumicsizma nélkül, mert tényleg szép – értsd: esőmentes- időnk volt, de tegnap elérkezett az eső és a szél kombinációja. Eddig csak külön-külön volt leginkább jelen, és inkább a szél dominált, de ez így együtt komolyan mondom halálos. Az esernyőt kidobhatom az ablakon, vagy inkább a kukába, mert semmit sem ér. Nekem persze még nincsen sapkám, de nem ártana már beszerezni egyet. Valami hősugárzóval egyetemben. A házban nap közben a hőmérséklet majdhogynem mínuszba csap át. Na jó, csak nincsen fűtés. Éppen ezért imádkozom, hogy visszahívjanak valahova. (Magyarázat: beadtam pár helyre az önéletrajzom részmunkaidős állás reményébe.)

Ez a hetem egész jól telt, nem nagyon kellett melóznom, hogy őszinte legyek. A kislánynak fellépése van –színház- és egész héten a próbák, valamint előadások vannak. Aranyosak voltak, mert meghívtak engem is. Pénteken fogok menni a nővel és a kissráccal. Ja, ha már a nőnél tartunk múlt héten nagyon kikészített, és megváltoztattam a nevét őasszonyságára, de ezen a héten tűrhető, szóval maradjunk a nőnél.

Mivel ez a hetem egész jó, leszámítva az időt és az iskolából azt az idióta gyereket, akit szerintem az óra végén a csoport együtt akart megskalpolni vagy valami fájdalmas tortúra alá vetni, mesélek a múlt hetemről. A végén már csak nevetni tudtam…
Nos, kezdeném azzal, hogy szombaton (hú, még a novemberi szombaton) vettem egy ruhát tíz fontért. Egy zöldet, és egy gyönyörűt –mármint ez egy és ugyanaz. Már kinéztem a H&M-ben hetekkel ezelőtt, de nem szándékoztam rá 25 fontot költeni, szóval fel sem próbáltam. Erre szombaton Tündének hála, aki felvezetett az emeletre mit láttam? A leértékeltek között ezt a ruhát! :) Alig hittem a szememnek, és még jól is állt… Amúgy úgy volt, hogy akkor Tünde itt alszik, csak sajna még mindig beteg volt. :( Szóval nem használtuk ki a szombatot, hogy a gyerekek és az anyuka elmentek itthonról egész hétvégére.

Hétfőn nagyon, de nagyon mérges lettem az anyukára, mert olyan ellentmondásos volt, hogy csak na. Hétfő este már hulla fáradt voltam –a kissrác nem ment suliba, a lányért és a barátnőjéért nekem kellett elmennem, szélsebesen vacsit kreálnom a pizzából, ami penészes volt, tehát tésztát csináltam nekik-, mikor megkért hogy legyek oly kedves és rendezzem el a mosogató körül a dolgokat = ne legyen ott semmi. Betettem az edényeket a mosogatóba, de három nem fért el. mondtam neki, hogy majd holnap megcsinálom, mire ő közölte, hogy mossam el kézzel, mert utálja ha ott van valami. Egy-két órára még oké, de nem egész napra. Hát mondom rendben van, megcsinálom. Megcsináltam. Erre másnap mit látok? Vagy öt edény ott sorakozik, egy másik a tűzhelynél és abban rizs van. Őasszonysága megkért, hogy dobjam ki a rizst, de ne ide, hanem oda. Hát pf… ezt ő nem tudta volna megcsinálni mondjuk még tegnap este, mikor rájött, hogy nem kell neki?! –ha egyszer nem szereti, ha ott állnak dolgok? Na mindegy, no comment… Ez persze nem hangzik így olyan durvának, de ott akkor, mikor neked kell még kb. a wc-t is lehúzni utánuk egy kicsit sok tud lenni.

Azon a héten ilyen, és hasonló dolgok sokasága volt, szóval nagyon elegem volt már belőle. Aztán még megért, hogy a vendégszobát takarítsam ki, húzzam fel az ágyneműt, stb. Hát persze, mert takarítónő vagyok. A lényeg, hogy egy pillanatig komolyan úgy éreztem, hogy sérvet kapok az egyik takarótól, nem viccelek! :D Olyan nehéz!

Na de akkor térjünk ki a címre. Pénteken megcsináltam mindent, ami a dolgom volt, majd bementem városba találkozni az előző au-pairrel. Beintettem a nőnek –nem csúnyát, csak köszönést :D -, mert láttam h telefonál. Aztán megállított, mert hogy beszéde van velem. Na itt néztem, hogy mit csináltam rosszul, el akar küldeni? Aztán mondta, hogy a díszpárnákat mindig rosszul rakom a kanapéra (abban a szobában, amit senki sem használ kb.!), szóval megmutatja, hogy hogyan kéne. Az eredmény: két centivel arrébb kell raknom őket. Hát nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek… Szóval csak mosolyogtam és bólogattam, jól bevált mozdulat. Aztán jól kibeszéltem magamból a hetet, panaszáradataimat rázúdítottam az előző au-pairre. Jaj, pénteken történt még, hogy már előző éjszaka itt aludtak a barátaik –nekik csináltam meg a szobát, ágyat- és péntekre akkora, de akkora kupi volt a konyhában, hogy elmondani nem lehet. Én tényleg akkor majdnem kifordultam az ajtón, hogy nekem ez reggel hétkor nem megy. Egyszerűen elegem volt. Még mindig azon a pénteken babysitteltem –itt aludt kislány barátnője is, de nem volt semmi gond. A gyerekek általában nagyon kezelhetőek és aranyosak. :) Na és amit ki akartam hozni ebből, hogy az egyik barátjuk kb. többet beszélgetett velem csak úgy, mint őasszonysága azon a héten. Ha a nő hozzám szól, abban csak „Can I ask a favour?” van, valamint hogy mit csináljak másként… pf… Na mindegy.

Aztán szombaton Tündével elvoltunk, találkoztunk az orosz lánnyal is éééééés elmentünk bulizni. Nem volt nagy buli, de ennyi pont kellett. Aztán szombaton Tünde meglepett engem egy Tünde-váró-kalendáriummal! Bizony ám, mert a mostani hétvége lesz az utolsó és ő megy haza két hétre, ami egyben a halálom is lesz… Na jó, reméljük nem annyira. :) Mindenesetre köszönöööööm, Tünde, imádlak!!! :D „Mercy, hogy vagy nekem!” :D

Ééééééés gyerekek, dobpergés meg minden: 17-19 megyek Londonbaaa! :D De ez is egy érdekes sztori…Kérdeztem nőtől, hogy mehetek-e 17-19 Londonba, mire mondta, hogy 17-én ők (pasi és ő) mennek ki valahová este, de még megbeszéli a pasival. Nos, másfél héten át keresztül nem beszélték, míg én kérdezgettem őket, aztán a negyedik rákérdezésnél már mondta, hogy menjek 17-én majd megoldják. Hát mondom köszi szépen, akkor 17, tökéletes. :) Aztán a minap nem kérdezi, hogy most hétvégén mikor megyek pontosan. Mondom he?? 17-ére bólintottál rá. Totál nem volt képben… Mindegy, én tizenhetedikén megyek. Rettegj Kriszti, rettegj London! :D

(Innentől ma –hétfőn- írtam.)

Mint már az elején mondtam, igazán könnyű hetem volt. Az előadás A rút kiskacsa c. musical volt és valami eszméletlen jó volt. A szereplőgárda 21 év alatt volt, de annyira jó volt, hogy nagyon. Persze az is egy érdekes történet volt, mire én oda eljutottam. A nő írt péntek (dec. 9) du. egy sms-t, hogy készítsem össze a srác tenisz öltözékét, és hogy akadt egy kis probléma, ugyanis visszafelé már nem férek be a kocsiba, mert megígérte, hogy a lány barátnőjét és nővérét hazaviszi. Hát mondom oksa, elgyalogolok én, nem gond. Aztán később írt egy újabb sms-t, hogy változott a terv, nem kell a srác teniszcucca. Majd rá kb. fél órával felhívott, hogy még mindig akarok-e menni, mert akkor gyalogolnom kell oda, mert ő már nem jön haza. Hát jó, megbeszéltük, hogy 19:20-kor találkozunk. Én ott voltam már óra tízre, ők meg mikorra voltak ott? Ha nagyon interaktív lenne ez a blogosdi akkor hagynék egy kis hatásszünetet a lelkes válaszadóknak, de így megmondom: 19:40-kor estek be. Én persze nem tudtam felmenni, mert hát nem volt nálam a jegy. Gondoltam náluk van. Ahha, még azt is venni kellett. A lényeg, hogy éppen leültünk, mikor elkezdődött. A szünetnél aranyos volt a nő, mert kérdezte, hogy kérek-e valamit és nyugodtan mondjam, de én passzoltam. Visszafelé gyalog jöttem, de ő próbált marasztalni a kocsi egy kis és rejtett zugával kecsegtetve. Hát mondom kihagyom, de köszi. Aztán az utat majdnem végig telefonáltam, szóval nem is volt vészes azon kívül, hogy majd megfagytam.

Szombaton volt Tünde szülinapja. Azt hiszem kellő képen megünnepeltük. :) Na nem bulival, hanem elmentünk korcsolyázni. Eszméletlen jó volt, és nagyon ügyesek voltunk. Büszke vagyok rád, Tünde! :D Még életében nem korizott, és csak egy kört ment a palánk mellett. :) Én is csak egy felet, mert hát régen korcsolyáztam… Régen alatt nagyon-nagyon-nagyon régent értek. Mindig attól féltem, hogy elesek és valaki áthajt a kezemen és búcsút mondhatok az ujjaimnak. Na de hát kérem szépen el sem estünk! És az ujjaim is épségben megvannak, köszönik szépen. :)
Szombaton itt aludt a nő egyik barátnője, ahogy azt előre bejelentette. Noha csak én egy estét értettem ezalatt, még mindig itt tanyázik. Amivel nem is lenne probléma, még a közös fürdő sem az, de az már igen, hogy tapintatosságból erős hiányt szenved. Nézzünk szembe a tényekkel, az minden csak nem tapintatosság, ha 23 óra után elkezdi ereszteni a vizet a kádban, majd pancsikol benne (a fürdő a szobámból nyílik és az ajtó nem hangszigetelt), az ajtót ami az útjába kerül bevágja, ráadásul még hangosan trécselnek a kis folyosón, pont az ajtóm mellett a nővel. Hát köszönöm, jó éjszakát neked is, öcsém… Néha úgy szeretnék kiabálva, trappolva, ajtót csapkodva, fütyörészve, sikítozva, törtetve járni-kelni a házban éjszaka közepén, hogy vegyék észre már magukat.

Vasárnap egy svájci lánnyal volt találkozóm. Még szerencse, mert indulásom előtt öt perccel érdeklődött a nő, hogy meddig vagyok itthon. Hát őszinte sajnálattal –khm khm- kellett közölnöm, hogy még öt percig. Evelynnel –így hívják a svájci lányt- jártunk-keltünk York utcáin, csináltunk néhány képet is, amit mellékelek majd a bejegyzés végén. Jól éreztük magunkat. Azonban az estém borzalmas volt –leszámítva a nővéremmel való beszélgetést/táncolást/éneklést xD(Pop! Goes my heart (L):D:D:D). Este megint csak zajosak voltak, és nem tudtam elaludni… Rosszat is álmodtam, szóval minden tökéletes a hét kezdéséhez.

Garfield vagyok, utálom a hétfőket. Ráadásul ez egy nehezített hétfő, mert eldöntöttem, hogy víznapot tartok. Ami eddig bevált egy kis tejjel, teával és kávéval (szigorúan cukor nélkül!) fűszerezve. Hét órától délig folyamatosan robotoltam. A legjobb része az volt a napomnak, mikor a nő közölte hogy az a három növény áll a vízben (nagy cserépben vannak és még azon kívül egy másikban is és nem is nagyon ér le az aljáig…), és hogy legyek oly kedves kivenni a növényeket a díszcserépből és öntsem ki a vizet. Ahha, ez mind szép és jó míg a karom meg nem rándult… Persze a lábaim is fájnak a korizástól (kicsit szorosra csatoltam a korit). Tökéletes egy hét kezdete… Na de a lényeg, amiért panaszkodom –már megint-, vagy inkább csak nevetek az ellentmondáson, mert a nő a legelején úgy kezdte, hogy ezeknek nagyon sok vízre van szükségük. Hát én két decit ha öntök rájuk heti kétszer, szóval nem valami sokat, de most meg az a baj, hogy túl sok. De azért mosolygok és bólogatok, mert hát nincs mit tenni csak egy au-pair vagyok egy még jónak mondható családnál.
Az, hogy a hétfő és péntek délutánjaim szabadok megint csak nevetséges kijelentés volt tőle, mert már megint nekem kell elmennem a kislányért, aki ráadásul minden nap 3:30kor fog végezni, a normális 4:30-as végzés helyett. Már alig várom… A hétvége éltet!!! :)

Legyetek jók,

Rita

Tündével :)
(Ez a publikus fotó majdnemhogy egyedül az estéről, mert olyan hülyék voltunk, hogy már fáj. Vagy 70 képet csináltunk, hogy az ajtóban ülünk időzítőre tettük és hajrá... Természetesen hülyébbnél hülyébb fejeket vágva. Imádtam! :D)

A Tünde-váró-kalendáriumommal a háttérben. :)

És A ruha. :D

Szombat (dec. 10):
Kis áradás volt...

Vasárnap:
(Ha néhol hópehelynek kinéző cuccot látsz, az műhó. :) )

Harry Potter :PNem ismétlődött meg a Jég veled c. film egyik jelenete... :D

York Minster belseje. Hát a gépem nagyon ratyi, elnézést kérek a minőségért. Nagyon mérges vagyok, mert tényleg jobb gépre számítottam. Ehj...

Karácsonyi vásár és jómagam, az óriás

A vasútállomás:

Life is all about how to handle plan B...

Sziasztok!

Szánom-bánom, hogy két hete nem írtam, de a dolgok… nos, maradjunk a szokásos magyarázatnál: semmi energiám nem volt.
Meg sem próbálkozom azzal, hogy pontosan leírjam minden egyes nap történését, mert esélytelen, hogy emlékezzek rá, szóval inkább csak vázolnám a főbb szálakat.

Kezdeném a címmel: egy kártyán olvastam egy szuvenír-boltban, és megtetszett, mert hát valljuk be, eléggé helytálló. „Life is all about how to handle plan B” (Az élet arról szól, hogyan kezeled a B terved – vagy valami ilyesmi. Fordításban sosem voltam jó.)

Hölgyeim és Uraim, a következő nyertes címke a portás. Mert, hogy újabban felcsaptam portásnak. Az előző –ősidőben írt – bejegyzésemben már említést tettem egy esetről. A dolgok azóta rosszabbak lettek. Azon a héten, péntekről szombatra virradóan kaptam egy hívást… a történet valahogy így zajlott: Rita békésen alszik, mint azt szokás éjjel egy óra nyolc perckor. A telefon csörög és főhősünk –alias én :D- riadtan húzza magára a takarót mert nem érti, hogy csöröghet az ébresztő, ha egyszer az előbb –pár órája, de az a pár óra igencsak perceknek tűnt- csukta le a szemét?! Aztán realizálta, hogy ez rohadtul nem az ébresztő hangja, hanem a csengőhangja. Mérgesen belehörgött egy „Yeah?”-t roppant elegáns módon mikor meglátta, hogy már megint az apuka neve áll a kijelzőn. Hát így történt, hogy felcsaptam portásnak. És így történt, hogy E/3-ban beszéltem magamról… A történet pikantériája, hogy nem bírtam visszaaludni és szenvedtem egy órát, ja és rémálmom is volt, mert nagyon mérgesen aludtam el. Ha már a rémálmoknál tartunk, hadd meséljem el az egyik álmom egy részletét (csak erős idegzetűeknek!!!): végignéztem, ahogy két embernek levágják a fejét, majd azok vígan továbbüldöztek engem. Nem viccelek, olyanok voltak, mint az eperdzsemmel töltött túró rudik, ha félbetöröd. o.O Mmint a nyakuk volt olyan... :D Mondjuk már nem viselnek meg ezek az álmok…. hozzászoktam. Visszatérve még a portáskodásomra, a minap a nő hívott fel 22:43-kor! Még szerencse, hogy nem aludtam, bár nem osztott volna, mert néma volt a telefonom. Már éppen kapcsoltam ki a gépet, mikor megláttam, hogy a telefonom villog, mint egy világítótorony –bár az nem hiszem, hogy villog, inkább világít folyamatosan és csak köröz, na mindegy, nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy beengedtem és mondtam neki, hogy nagy mázlija van, mert néma volt a telefonom. De azért persze másnap reggel mondta, hogy jaj nem visz kulcsot, reméli nem fog későn jönni. Mi van?! Vigyen kulcsot akkor, hát a rézfánfütyülőrézangyalát! Jaj, a gyerekek már kérdezgették, hogy a hm… ba**** meg mit jelent… Pedig nem sokszor használom, de amikor az amúgy is rozoga térdemet igen nagy erővel beleverem a szekrénybe, akkor akaratlanul is kicsúszik a számon…

A következő nyertes „label” az aaaaz *dobpergés* undor. Hétfőn undorodtam a nővel beszélni. Sajnos nem viccelek, olyan nagyon mérges voltam rá, hogy még az ujjperceim is ontották magukból a dühöt. Az utóbbi pár hét nagyon nehéz volt, mert a nőnek 18-án volt a vizsgája. Hát jó, persze, hogy ideges miatta, de én azzal biztattam magamat, hogy majd utána visszatér minden a régi kerékvágásba, ami azt jelenti, hogy nem kell dolgoznom hétfő délután. Ugyanis az utóbbi pár hétben el kellett vinnem a kislányt a centrum másik végébe, ami nekem egyedül fél, de a kislánnyal minimum ¾ órás séta. Amit mondjuk nem is bánok, mert délután megyünk, korán sötétedik, karácsonyi fények, York, egyszóval lélegzetelállítóan szép, de akkor is dolgoznom kell, és nem fizeti ki pluszban. Na de hát gondoltam én naiv, mert hogy tényleg nagyon az vagyok, hogy majd a vizsga után minden jobb lesz. Hát nem, hétfőn ugyanúgy nekem kellett elvinnem! Meg így du. kérdezem, hogy végeztem-e, vagy sem. Mondta, hogy igen, de majd el fog menni a kislányért, és hogy akkor figyelnem kéne a kissrácra, de ő eljátszik lent, szóval nem gond. Ahhha, mikor elment még vagy hatszáz dolgot osztott ki rám. De, hogy miért is volt annyira elegem belőle hétfőn? Hát elmesélem a hétvégémet, az elvileg szabad két napomat, ami alapból nem szabad teljesen a szombat reggel miatt… Pénteken babysittelnem kellett, szombaton reggel nem tudtam, hogy le kell-e mennem korán vagy sem, de a biztos-ami-biztos alapon lementem 8:45-re. A nő ott ül egy szál köntösben és közli, hogy ja ma nem kellett volna lejönnöm. Hát nekem ezt mégis honnan kellett volna tudnom? Jól van, megyek föl készülődni, hajatmosni, szárítani, pihenni, stb. Megyek le valamiért, erre kérdezi a nő, hogy mikor találkozok a Tündével a városban? Mondtam neki, hogy 10:30-kor kell elindulnom. Jaj, hogy nem tudnék-e maradni 12:30ig, mert hogy neki el kell ugrani a srácét, mert ugye szombaton is suliban van és, hogy a kiscsaj nem akar vele menni és, hogy vigyáznék-e rá. Hát mondom okés, ha Tünde átjöhet. A nő elment 10:30-kor (autóval 15 percre van a kissrác sulija!!!) a kissrác hazajött 12:30kor, a nő pedig egy óra előtt pár perccel. Mi van?!?!?! Nem a kissrácért ment?! Amúgy a kislány a Jég veled c. filmet nézte. Húúúú nosztalgiáztam picit. :) Olyan 18:30 körül jöttem vissza városból és kérdezte a nő, hogy 15 percre el kellene ugrania a kissrácot felvenni, tudnék-e figyelni a lányokra –itt volt kislány barátnője is. Hát mondom oksa, most mit mondjak? Gondoltam naivan –figyelitek? Mindig az vagyok! -, hogy majd ők ellesznek egyedül. A nő elment, a kiscsajok megkérdezték, hogy játszanék-e velük. Hát mondom oksa. Ó, az én áldott jó szívem! :D Játszottunk Monopolyt, unalmas volt. Játszottunk utána ilyen körülírásos cuccot. A kislány volt a játékvezető, a barátnő meg én pedig a játékosok. Na ez már vicces volt. Nagyon belelendültek, és tényleg úgy adták elő magukat, mintha igazi show lenne. Voltak reklámok is. Hát a kislány öcsém úgy lökte a reklámszöveget, amit improvizált, hogy csak néztem. Mondtam is, h neki el kéne mennie ebbe a szakmába dolgozni. :D Aztán a nő és a srác hazajött EGY ÓRA múlva! Figyeltem, fifteen-t mondott, nem fifty-t!! Szóóóóval remek volt…. Mindenesetre a szombat jó volt, már amikor nem akartam kinyírni az embertömeget előttem, mert karácsonyi ajándékokat vettünk Tündével. :) Majd lefotózom őket legközelebb –mielőtt becsomagolnám. :) Vasárnap meg hétfőn amúgy sem volt jó kedvem, szóval hétfőn besokalltam a nőtől… Jaaaaj, szerdán (vizsga előtti szerdán) meg ilyet szól, mikor megálltam mellette, hogy elmagyarázzam miért is hagytam elől a palacsintatésztát és a serpenyőt, hogy „jaj ez nem alkalmas idő, hogy beszélgessünk” –mondta még mielőtt belekezdhettem volna, hogy mit akarok –„most nagy a nyomás rajtam, ne most beszélgessünk.” Én csak így néztem, hogy wtf?! Mikor mentem én oda hozzá csak úgy cseverészni? Soha! Hát öcsém, ez már röhejes, komolyan amit néha leművel.
Tegnap –szerdán- a kiscsaj magától megmosta a haját, csodálkoztam is. Mint utóbb kiderült –miközben szárítottam-, hogy csak bevizezte, nem mosta meg rendesen, csak ici-pici sampont használt. Aztán anyuka közölte, hogy nekem mindig segítenem kell neki, hogy jól megmossa. Több, mint két hónap után közli ezt?! Megint csak: mi vaaaaan?

Hú, hát ez egy jó negatív bejegyzés lett, bocsánat, de tényleg nem vagyok valami jó hangulatban. Hehe, angolul jutott eszembe, és gondolkoznom kellett a hangulaton magyarul. Ez jóóó! Mert hát nem annyit fejlődök, mint amennyit tudnék, mert túl sokat beszélek magyarul. Majd akarok egy angol hetet tartani, aminek a lényege, hogy semmmmmmi magyarozás. Azt, hogy angolul írjak egy bejegyzést ne nagyon várjátok, mert a nyelvtanom valami borzalmas. Hát a ’spelling’-em is, szóval... :D Meg beszéltük is többiekkel, hogy az otthoniakkal ha angolul kellene beszélni, hát enyhén szólva be lennék szarva, de itt kint vígan elbeszélgetek angolul ismeretlenekkel… Ez csak, mint egy záró mondat írtam le.

Még mielőtt elbúcsúznék, mondanék némi pozitív dolgot is: gyerekekkel nagyon jól kijövök, főként a kislánnyal. Ő egy tündér, tényleg. Kis idiótásan. :) Pont, mint én. :D Éééés tegnap kikérte a véleményem, hogy melyik tetszik nekem jobban és melyiket rendelje meg –ja, úszószemüvegről beszélünk. Úszószemüveg… ez a helyes szó rá? Végre kezd átállni teljesen az agyam. :D

Szép napot,

Ritaaaa :)

Jaaaaaaaaj – ahj, mindig így kezdem a mondataimat, bocsi -, nem is mondtam, hogy vettem egy fényképezőőőőőőt!!!! Olympus VG-120. A képeken majd látszani fog –mert, hogy lesznek képek is. :)

Én és a kis gépecském:)

Tündével (L)

Tünde nélkül mit érek én? :D

"Mi van?! November közepén kabát nélkül nem fagyok halálra?"

Integessünk a turistáknak...

Ezt a tokot vettem a gépemnek. Imádom! :D

York a gépecskémmel. :)

Ez egy ház a közelünkben. Olyan kis mesebeli! :)

A középső "házat" akarooooooom! :D

Ezen az úton megyek 'haza'

A várfal kapuja, és erre megyek be a városba.

Mindig ekkora a sor a kávézónál!!! Nagyon brutál!

Ide is elérkezett a köd... (vasárnap)

Őőőő.... Egy újabb hét. :)

Sziasztok! :)

Az a próbálkozás, hogy minden nap szépen leírom, hogy mi történt velem, így nem kell majd fél órákat gondolkodnom és össze-vissza beszélnem, amikor ténylegesen megírom a bejegyzést, megint csak nem jött be. Szóval meg kell elégednetek az össze-vissza beszélős változattal, bocsi....

CSÜTÖRTÖK:
Csütörtökön tettem fel az előző bejegyzést, és vagy két óráig írtam, „szerkesztettem” meg a képeket, stb. A laptopom erősen haldokló állapotot vett fel, úgyhogy remélem megéri még a… nos, jó néhány hónapot, mert jelenleg igencsak le vagyok égve. De visszatérve arra, hogy ténylegesen mit csináltam: elmentem a könyvtárba és visszavittem a Büszkeség és balítéletet, amit naná, hogy nem olvastam ki. Az ötödik fejezetig jutottam, de ez is több, mint a semmi, nem igaz? :) Helyette kivettem egy könyvet, aminek már nem emlékszem a címére de vékony és ilyen kis limonádé jellegű. Az kell nekem, na. :D Amúgy a csütörtök nagyon jól telt számomra, mert érdekes módon közel tíz órát aludtam és olyan jó hangulatom volt, hogy nagyon. Mentem a városba, elkezdett esni az eső is picit, hát én még annak is örültem. A másik meg, hogy úgy elkapott a karácsonyi hangulat, hogy erős túlzással majdnem elindultam karácsonyi vásárláskörútra. Mint említettem, igencsak erős túlzással, tekintve hogy az összes vagyonom öt font volt. :D

PÉNTEK:
Nem emlékszem semmi jelentős eseményre sem: elvittem kislányt suliba, a srácokért kellett volna moziba mennem –nekik még szünet volt (és nekik alatt a kissrácot és a haverját értem)-, de mikor kifordultam az utcából, találkoztam velük, szóval nem volt nagy séta. Utána a kiscsajért mentem, vagy 15 percet várakoztam rá, mondanom sem kell eléggé mérges lettem, mert akkor minek mond 4:15-öt, ha 4:30-kor fárad ki a drágalátos?!
Kedvem lett volna bemenni a városba, de egyedül azért mégsem, és az előző au-pair, Zuzana későn vette észre az smsem. :(
Jahj, hát persze! Semmi jelentős, azt írtam volna? Nem hobbim az állatkínzás, de ezt a kutyát pénteken elhallgattattam volna… Péntek-szombat, sőt még vasárnap is mindenhol tűzijátékoztak, ha jól tudom pontosabb nevén Guy Fawkes Night –nak hívják ezt a tradíciót, amit tűzijátékkal és bonfire-rel (tábortűz) kötnek össze. Úgy volt ez a kutyás történet, hogy a gyerekek és az anyuka elmentek a kislány sulijába erre a bonfire-es cuccra, és a nagymama meg én maradtunk a házban. Akkora tűzijáték volt pár utcányira és a kutya teljesen kikelt magából. Össze-vissza ugatott, és nagyon ideges lettem. Mondom akkor felmegyek a szobámba, erre nem követni kezdett és kaparni az ajtómat?! Á! Mindenesetre tökéletes kilátás nyílt a ’szomszédok’ által kreált fél órás(!) tűzijátékra. Íme egy kép:

SZOMBAT:
Szombaton egy nagyon kellemes napot töltöttünk bent a városban Tündével. Hogy mit is csináltunk pontosan? Fekete-erdő ízű (ha jól emlékszem ez volt, de most elgondolkoztam, hogy létezik-e ilyen :D) forrócsokit ittunk, sétálgattunk, ettünk, ittunk –nem forralt bort, bár már igencsak szomjaztunk rá- és a fő program a cipőpróbálgatás volt. Íme az eredmény: (aki ismer, tudja hogy ez mennyire nem Ritás, de annyira megtetszett, és beleszerettem, és nem is olyan kényelmetlen, mint amilyennek tűnik éééééés ha le lesz árazva megveszem. :) )

Íme a Cipő - nagybetűvel:D :

Megtaláltam a Perfect ajándékot Valakinek, ugye? :D (L)

Hát ezt meg csak a nevemért. Hozzáteszem, magamra fújtam és utána majdnem elhaláloztam a bűzben. Bementünk gyorsan a Superdrugba, hogy majd másik parfümmel elfedem a szagát. Ahha, a parfümök el voltak kerítve, így maradt a testápoló, de hát hogy milyen büdös ez, te jó ég! :D

Délután-este olyan 6:30 körül találkoztam Zuzanával és még két másik lánnyal és elmentünk egy szülinapi házibulira. Hozzáteszem nem is ismertem a szülinapost, de mint kiderült mi találkoztunk előző vasárnap, a halloweeni bulin. Nagyon jól éreztem magam, bár nem volt egy hej, de nagy parti. A tescos csirkés-májas cuccnak köszönhetően nem kockáztattam meg azt, hogy belevetem magam az éjszakában, majd legközelebb, ahogy ígértem nekik is. :)

VASÁRNAP:
’Randim’ volt egy svájci au-pair lánnyal, akivel nagyon jól éreztük magunkat. Majd még fogunk találkozni. Megmutattam neki Yorkot és nagyon szép időnk volt. Meglepően. Mármint volt, hogy egyetlen egy felhő sem volt az égen, és a Nap is sütött hát úúúúgy délután közepéig. Olyan szép York ősszel, íme néhány kép:

Erre szoktam bemenni a városba:

Ez pedig már a városban a Museum Garden:

HÉTFŐ:
Hétfőről csak a vasalás maradt meg. Közel két órán át vasaltam, szerintem. Gondolkozom, de tényleg csak ennyi volt, mert a nagymama még itt volt, anyuka is –tanult (mellesleg alig várom, hogy vége legyen a vizsgájának)- úgyhogy korán ágyba bújtam, mert nem éreztem magam olyan jól. De már minden okés, csak nagyon fáradt vagyok állandóan. :S

KEDD:
Kedden nagyon gondolkoztam azon, hogy kakóscsigát süssek, de annyi receptet találtam a neten, hogy elvetettem az ötletet. A bőség zavara… Szóval pénteken –holnap- fogom megsütni. Köszi Anyu a receptet! :) Remélem most nem fogom elrontani, úgy mint amikor Olaszországban voltam és olyan kőkemény lett, hogy ihaj.
Visszatérve a napomra, végül nem maradtam sütés nélkül. Ó, te jó ég, dehogy! Kiscsajjal sütöttünk Caramel Shortbread-et. Vagy valami ilyesmi a becses neve. Nagyon-nagyon finom lett, de szerintem eléggé drága süti amúgy, és nem is egy óra alatt készül el…
Másra nem nagyon emlékszem. Amúgy próbálom a gyerekeket tanítani –szánalmas, hogy nekem kell ezt megtanítanom nekik-, hogy ugyan ha már elvettél valahonnan valamit, akkor legyél olyan kedves visszarakni.
Jaj, a „legjobbat” majdnem elfelejtettem. Este tízkor a szokásos nehéz kérdés előtt állok: sorozat vagy alvás? Rendszerint utóbbit választom, de kedden a sorozat mellett döntöttem. Friday Night Lights-ba kezdtem bele újra, amit mindenkinek ajánlok. :) Ennyi volt a reklám, vissza a keddre. Kb. tizenöt perccel kezdés után csörög a telefonom. Mondom mi a…? Nézem, a kijelzőn az apuka neve áll. Felvettem, aminek az eredménye az lett, hogy fél óra múlva ki kellett nyitnom az ajtót neki, mert nem vitt kulcsot. Ehh… Nagyon remélem, hogy nem lesz ilyen többet, mert ez így nagyon nem pálya. Nem vagyok én portás! Mindenesetre nagyon sajnálta, minden mondata bocsánatkérés volt. Jól van mondom, nem gond, bemásztam a jó meleg –hehe, van ám fűtés!! – ágyikómba, majd hallom jön felfelé az apuka. Betér a fürdőmből nyíló kis raktárba, ahol a bőröndöket meg ezeket tartják, és mintha szerelt volna valamit. Mondtam is magamban, hogy fiam te is jókor állsz neki…

SZERDA:
Szerda-szerda… *agytekervények mozognak* Mission complete: Kezdeném a reggellel. Éppen csak lerakom a lábamat a család szintjére, az anyuka mondja, hogy nagyon sajnálja, hogy most mondja, de most derült ki, hogy nekem kell vinnem a kiscsávót suliba. Hm… király. Szóval azzal a fordulattal, amivel lebaktattam, mentem is vissza a szobámba készülődni, mert utána már ott maradtam a városban, ugyanis nekem nyelvsuli van szerdán, kérem szépen. Szóval reggel semmit sem csináltam a szokásosból. Az út vége felénél találkoztam egy cseh au-pairrel, akiről Zuzana (az előző au-pair) mesélt, hogy itt lakik 5 percre tőlem. Nagyon aranyos ő is, együtt jöttünk „haza”. Persze én leváltam egy sarkon és írtam Dórinak (au-pair, akivel együtt járok nyelvsuliba), hogy én már itt vagyok, és jöjjön hamarabb, ha tud. Húsz percet álldogáltam egymagamban, aztán csatlakozott hozzám Dóri. Elmentünk nyelvsuliba, ahol nem tudtam félretenni rossz érzéseimet a bolgár srác iránt ugyanis a non-verbális kommunikációm (csak, hogy használjak is valamit a két év tanulmányaiból :D) igencsak ellenséges volt irányában. A lényeg a lényeg, hogy túléltük.
”Itthon” minden rendben ment, addig míg a srác meg nem makacsolta magát, hogy márpedig ő nem fog fürdeni menni most, mert nézi a tévét. Mondom öcsém, húsz perce mondtam neked, hogy majd húsz perc múlva menned kell, és nem mellesleg le tudod állítani. Nem nagyon tetszett neki, én meg nem akartam tovább vitatkozni, így előhúztam az aduászt: akkor telefonálok a nőnek. Persze, hogy bejött – de azért nem akarom sokszor használni, mert akkor már nem lenne olyan hasznos, inkább próbálom magam elérni, mindenféle telefonhívás nélkül.
A kislányt ágybazavarni igazán nehéz feladat lett ezen a héten… De megoldom. :)

CSÜTÖRTÖK:
Hát az ma van, remélem még emlékszem a történtekre. :) Reggel minden okés volt, utána is :D Martinával –a takarító lány – találkoztam városban, sétálgattunk, vásárolgattunk, majd visszajöttem és megcsináltam a kislánynak és a barátnőjének a szendvicseket, elvittem a suliba, átadtam a stafétát a kislány barátnőjének az apukájának és ő viszi el őket fogalmam sincs, hogy hova…
És most itt ülök és írom a blogot és próbálok nem elaludni. :D

A hét elején elhatároztam, hogy jaj én nem fogok annyit enni ezentúl, és figyelni is fogok arra, hogy mit eszek, mozogni is fogok. Ahhaaaaa…. Ez így szép és jó, csakhogy ezen a héten nagyon sokat ettem, alig mozogtam, szóval lehet nem kéne ilyen elhatározásokat tennem. :D

Szép napokat,

Rita :)