Óraátállítás, avagy lúzerségem fénypontja...

Sziasztok!

Most csak egy rövid szösszenet lesz, amikor is megosztom veletek az óraátállítás rejtelmeit Rita módra. Nem, nem arról van szó, hogy fogom és előre állítom, vagy esetleg csak ölbe tett kézzel nézem, ahogy magától megtörténik a dolog, hanem egy hosszabb és lúzerebb sztorira készüljetek. Lábakat fel az asztalra, dőljetek hátra és fogjátok a fejeteket.

Szombat este azt hittem már alig állok a lábamon. Megfagytam, megfáztam, szimplán csak hulla fáradt voltam, hát jó. Nem túl sok jelentősége van az óraátállításhoz, de talán egy pici mégis. Este segítenem kellett a családnak lerendezni a gyerekeket, mert ismét egy vendégsereg lepte el Aprajafalvát. (Hozzáteszem a poharak azóta is a konyhában állna - mosatlanul.)
Mivel híres emlékezőtehetségem cserben hagyott a mobilom és az automatikus átállítással kapcsolatban, a biztosra mentem. 21:43-kor hozzáadtam szinte sírva egy órát, majd beállítottam az ébresztőmet 7:20-ra, mert ugyebár Forma 1 és a Sky F1 a 7:30-at adta meg kezdési időpontnak. Mikor csörgött az órám, esküszöm úgy éreztem, hogy nem lehet több hajnali öt óránál. De hero vagyok, és nem utolsó sorban fanatikus, ezért felkeltem. Egy gombnyomással bekapcsoltam a gépet, majd utam a fürdő felé vettem. Öt perc múlva tudatosult az egyes számú lúzerségem: az óra 6:25-öt mutatott, tehát a mobilom mégis automatikusan átállítódott. Természetesen visszaaludni már nem tudtam, így valahogy elütöttem azt az egy órát. Ügyesen találtam egy egész jó is oldalt, ahol nézhettem, mert ahol először próbáltam valami német rajzfilm jött be. Lelkesen nézem a Sky F1-et, amikor is szembesülök azzal, hogy a futam jó esetben is csak nyolc órakor kezdődhet. De mivel hero vagyok, elütöttem az időt -megint csak. Nyolckor vigyorogva rámegyek az oldalra, de még mindig csak a felvezetőt mutatják. Kettes számú lúzerségem: a futam csak kilenckor kezdődött, tehát két és fél órával keltem fel korábban... Erre tényleg nincs más szó, mint a Lúzer. Nagy l betűvel...

Jó éjszakát! :)

(Majd jövök a Newcastle-ös bejegyzéssel nemsokára, és még egy Londonnal is tartozom, ha nem csal az emlékezetem...)

Bedtime story...

- Jó éjt! - köszönt el fellélegezve főhősnőnk egy extra hosszú nap után ideiglenes porontyától. Mivel a főnöknő kiszabta mi nem lehet az első szülöttje hálószobájában este, ezért ellenőrzés képpen főhősünk bemérte a mobil és a laptop tartózkodási helyzetét. Előbbi után pipát firkantott a képzeletbeli papírjára, ám utóbbinál felszaladt a szemöldöke. Egy kis osztás-szorzás után illedelmesen a fiú szobája felé csörtetett, bekopogott, végül pedig egyenest kinyögte óhaját.
- Kérem a laptopot- sóhajtotta fáradtan, de a látszat kedvéért szigorúan.
- Nincs nálam - felelte az elsőszülött szemrebbenés nélkül.
- De nálad van - sóhajtotta főhősnőnk még fáradtabban, ám mérgesebben.
- Honnan veszed, hogy nálam van?
- Onnan, hogy tíz perce még a szüleid szobájában volt, most pedig eltűnt - magyarázta mérgesen.
- De miért gondolod, hogy nálam van? Lehet, hogy a testvérem vette el - vetette fel, mint egy utolsó mentőötletként.
- Azért, mert az elmúlt tíz percben tűnt el, és az elmúlt tíz percben én a húgoddal voltam - magyarázta főhősünk, és magában tartotta, hogy "mert ő nem olyan hülye, hogy este gépezzen alvás helyett".
- De nincs nálam - ragaszkodott az állításához a fiú.
- Ha hazudsz... - kezdett bele főhősünk fáradtan, és ötlete sem volt, hogy mit fog kihozni a mondatból. Az első szülött kapva kapott az alkalmon, és flegmán közbevágott.
- Akkor mi lesz? - Főhősünk agyában a kerekek csak úgy zakatoltak, majd egy fenyítésnek nem igazán nevezhető mondattal fejezte be gondolatát.
- ... nagyon nagyot csalódok benned. - E válasz után beállt az egy másodperces csönd, majd a kisfiú szerény mosollyal a takarója alá nyúlt, és előhúzta a laptopot.
- Na jó, nálam van - ismerte be bűnbánóan.

The End

Lábjegyzet: Hát nem meg kell zabálni ilyenkor? Annyira, de annyira, de annyira jól esett, hogy rögtön bevallotta, mikor azt mondtam nagyot fogok csalódni benned! Mondtam is neki, hogy mennyire értékelem, és jól esett, hogy bevallotta. :)
Ez elfelejtette velem a reggelt, mikor a falhoz tudtam volna vágni... a serpenyőt. Reggelit csináltam a semmiből - mert kábé az található meg "itthon", a nagy büdös semmi -, erre szerinte a tojásrántottát túlsütöttem. Hozzáteszem egy barna pötty nem volt azon a *sípolás* tojásrántottán.
Nem mintha a hetem amúgy olyan hú de nagyon jól kezdődött volna, ugyanis arra ébredtem hétfő hajnalban, hogy görcsöl a hasam. Aztán szenvedtem, mint egy kutya, de kemény vagyok, hero vagyok, lementem. Az ebédlőben nem túlzok, vagy huszonnégy kristálypohár állt piszkosan a szombat esti (!) vacsoráról, de ez volt az én kisebb gondom. A nagy dologgal - szó szerint! - a konyhában találkoztam, ugyanis a kutya a konyhapadlóra szart! Persze, kinek másnak kellett volna feltakarítania, mint szerencsétlen au-pairnek?! Aztán a nap folyamán elmosogattam a poharakat - közel egy órámba telt -, mire a nő alig győzött hálálkodni, hogy ő nem gondolta volna, hogy elmosogatom, nem lett volna a feladatom. Gondolatban egy tetszőleges fal és a fejem gyakran találkozott egymással ezután....

Na, de mivel főhősnőnk fáradt, így nyugovóra tér.
Jó éjt! :)

Életjel...

Sziasztok!

A helyzet az, hogy nagyon fáradt vagyok –mint általában. :) De túlélem, valahogy, majd csak…

Tegnap fél öttől egészen ma egyig babysitteltem. Csak én voltam itt a gyerekekkel. Mondhatjuk, hogy minden jól ment. A kislánnyal. Ellenben a sráccal voltak problémák, mint azt gondoltam is. Először azon kezdett el hisztizni, hogy ő játszani akar a tévén, és mi nézzük fent a roppantúl érdekfeszítő Disney filmet – hozzáteszem, életem legpocsékabb filmjei között szerepel. Mondtam neki, hogy rendben, de várja meg, míg a húga befejezi a vacsoráját, ami nem több, mint két perc. Kibírhatatlan volt azalatt a két perc alatt. Erre ő is rájött, mert este elkezdte magától mutogatni, hogy merre és hogyan fognak elmenni Amerikába síelni. Mivel nem szokott így magától mesélni, ezért elkönyveltem ezt egy bocsánatkérésnek.

Reggel korán keltünk, mert a srácnak szombaton suli van. Aztán persze jött a hiszti, hogy ő bizony nem fog felvenni kabátot, mert nincsen hideg. Mondtam is neki, hogy dehogynem vesz fel kabátot, csakúgy mint sapkát (és hozzáteszem, ő magától hozta a kesztyűt). Egy öt perces vitát nyitott erről, de végül kabáttal távozott, éljen, éljen.

A kislánnyal filmet néztünk, palacsintát sütöttünk –tojás nélkül! :D – és kutyát sétáltattunk, mikor is megmutatta, hol akasztottak fel egy embert régen. Hát öhm, köszi. :D Mesélte a történetét, de nem nagyon voltam képes befogadni az útonálló történetét angolul, de azért megtettem minden tőlem telhetőt. :)

A nő még tegnap 12-t mondott, hogy addigra ér haza, de tudtam, hogy ebből nem lesz semmi, ezért Tündének háromnegyed egyet mondtam találkozásunk időpontjaként, végül pedig egykor jöttek haza. Tünde várt rám sajnos, és egy vásárlós napot tartottunk. Na jó, én csak egy pár zöld(!) elegánsos cipőt vettem, és új szavakat találtam ki, többek között a newj-t. (ejtsd.: nyúj) is. :D Jobb vagyok, mint Kazincy. :D

Most pedig várom, hogy ismét elmenjenek a szülők és ismét babysittelje egy pár óra erejéig… Éljen!

A szabadnapomat hétfőn magkaptam, amikor is moziban voltam, és megnéztem a „One for the money” c. filmet, ami a Stephanie Plum, a szingli fejvadász c. könyvön alapul. Mondanom sem kell, a könyv ezermilliószor jobb…

Ezt a dalt hallgatom hm…. kemény fél órája, és nagyon tetszik. Elnyúlok az ágyon, és bámulom a plafont, miközben az agyam kattog össze-vissza, ide-oda. Ajánlom figyelmetekbe:

Nos, én búcsúzom ezután az igazán érdekfeszítő bejegyzés után... :D