2011. július 21., csütörtök

Miért is?

Bejegyezte: Rita dátum: 23:16 0 megjegyzés
Sziasztok!

Ezen a blogon az au-pair "pályafutásomat" követhetitek nyomon. Részben a családomnak, részben a barátaimnak, részben a leendő au-paireknek és részben pedig magamnak írom.

Nos, mint az már a címből is látszik, ez egy B tervnek indult. Sajnos nem vettek fel oda, ahova szerettem volna, ezért választottam ezt a megoldást. Valójában ez nem lesz újdonság számomra, mert két hónapig (2008 nyara) már au-pairkedtem Olaszországban, ahol kifogtam egy nagyon jó családot. Remélem most is ilyen szerencsés leszek! :) Akkor három gyerekre vigyáztam. Chiarára (8 éves volt), Barbarára (5 éves volt) és Andreára (2 éves volt). Tünemények voltak és máig tartjuk a kapcsolatot. Keep in touch vagy micsoda...

Az angolom nem a legjobb. Azt azért nem mondanám, hogy a tudásom egyenlő a nullával, de iskolában nem tanultam. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy hivatalosan nem tanították. Viszont feliratos filmeken nőttem fel -lényegében-, és azok által sokat tanultam, meg persze önerőből is szedtem fel némi tudást. Szeptemberben szeretnék kiutazni, addig természetesen nagyon ráállnék a nyelvre. Igazából a kiejtéstől félek. Tudom, hogyan kellene helyesen mondani, de egyszerűen leblokkolok. Még dolgoznom kell rajta, egyértelmű.

Igazság szerint az egyik szemem sír, a másik nevet. Na jó, mindkettő sírt nemrég, de azzal nyugtatom magamat, hogy ennek így kellett lennie. Már csak egy jó családot kellene találni és jövőre újra próbálkozom.

Szóval, kalandra fel!