Két centriméter...

(Csütörtökön kezdtem neki ennek a bejegyzésnek…)

Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem írtam előbb, de hát a szokásos...

Az angliai idő megérkezett Angliába. Eddig szerencsém volt, ki tudtam húzni gumicsizma nélkül, mert tényleg szép – értsd: esőmentes- időnk volt, de tegnap elérkezett az eső és a szél kombinációja. Eddig csak külön-külön volt leginkább jelen, és inkább a szél dominált, de ez így együtt komolyan mondom halálos. Az esernyőt kidobhatom az ablakon, vagy inkább a kukába, mert semmit sem ér. Nekem persze még nincsen sapkám, de nem ártana már beszerezni egyet. Valami hősugárzóval egyetemben. A házban nap közben a hőmérséklet majdhogynem mínuszba csap át. Na jó, csak nincsen fűtés. Éppen ezért imádkozom, hogy visszahívjanak valahova. (Magyarázat: beadtam pár helyre az önéletrajzom részmunkaidős állás reményébe.)

Ez a hetem egész jól telt, nem nagyon kellett melóznom, hogy őszinte legyek. A kislánynak fellépése van –színház- és egész héten a próbák, valamint előadások vannak. Aranyosak voltak, mert meghívtak engem is. Pénteken fogok menni a nővel és a kissráccal. Ja, ha már a nőnél tartunk múlt héten nagyon kikészített, és megváltoztattam a nevét őasszonyságára, de ezen a héten tűrhető, szóval maradjunk a nőnél.

Mivel ez a hetem egész jó, leszámítva az időt és az iskolából azt az idióta gyereket, akit szerintem az óra végén a csoport együtt akart megskalpolni vagy valami fájdalmas tortúra alá vetni, mesélek a múlt hetemről. A végén már csak nevetni tudtam…
Nos, kezdeném azzal, hogy szombaton (hú, még a novemberi szombaton) vettem egy ruhát tíz fontért. Egy zöldet, és egy gyönyörűt –mármint ez egy és ugyanaz. Már kinéztem a H&M-ben hetekkel ezelőtt, de nem szándékoztam rá 25 fontot költeni, szóval fel sem próbáltam. Erre szombaton Tündének hála, aki felvezetett az emeletre mit láttam? A leértékeltek között ezt a ruhát! :) Alig hittem a szememnek, és még jól is állt… Amúgy úgy volt, hogy akkor Tünde itt alszik, csak sajna még mindig beteg volt. :( Szóval nem használtuk ki a szombatot, hogy a gyerekek és az anyuka elmentek itthonról egész hétvégére.

Hétfőn nagyon, de nagyon mérges lettem az anyukára, mert olyan ellentmondásos volt, hogy csak na. Hétfő este már hulla fáradt voltam –a kissrác nem ment suliba, a lányért és a barátnőjéért nekem kellett elmennem, szélsebesen vacsit kreálnom a pizzából, ami penészes volt, tehát tésztát csináltam nekik-, mikor megkért hogy legyek oly kedves és rendezzem el a mosogató körül a dolgokat = ne legyen ott semmi. Betettem az edényeket a mosogatóba, de három nem fért el. mondtam neki, hogy majd holnap megcsinálom, mire ő közölte, hogy mossam el kézzel, mert utálja ha ott van valami. Egy-két órára még oké, de nem egész napra. Hát mondom rendben van, megcsinálom. Megcsináltam. Erre másnap mit látok? Vagy öt edény ott sorakozik, egy másik a tűzhelynél és abban rizs van. Őasszonysága megkért, hogy dobjam ki a rizst, de ne ide, hanem oda. Hát pf… ezt ő nem tudta volna megcsinálni mondjuk még tegnap este, mikor rájött, hogy nem kell neki?! –ha egyszer nem szereti, ha ott állnak dolgok? Na mindegy, no comment… Ez persze nem hangzik így olyan durvának, de ott akkor, mikor neked kell még kb. a wc-t is lehúzni utánuk egy kicsit sok tud lenni.

Azon a héten ilyen, és hasonló dolgok sokasága volt, szóval nagyon elegem volt már belőle. Aztán még megért, hogy a vendégszobát takarítsam ki, húzzam fel az ágyneműt, stb. Hát persze, mert takarítónő vagyok. A lényeg, hogy egy pillanatig komolyan úgy éreztem, hogy sérvet kapok az egyik takarótól, nem viccelek! :D Olyan nehéz!

Na de akkor térjünk ki a címre. Pénteken megcsináltam mindent, ami a dolgom volt, majd bementem városba találkozni az előző au-pairrel. Beintettem a nőnek –nem csúnyát, csak köszönést :D -, mert láttam h telefonál. Aztán megállított, mert hogy beszéde van velem. Na itt néztem, hogy mit csináltam rosszul, el akar küldeni? Aztán mondta, hogy a díszpárnákat mindig rosszul rakom a kanapéra (abban a szobában, amit senki sem használ kb.!), szóval megmutatja, hogy hogyan kéne. Az eredmény: két centivel arrébb kell raknom őket. Hát nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek… Szóval csak mosolyogtam és bólogattam, jól bevált mozdulat. Aztán jól kibeszéltem magamból a hetet, panaszáradataimat rázúdítottam az előző au-pairre. Jaj, pénteken történt még, hogy már előző éjszaka itt aludtak a barátaik –nekik csináltam meg a szobát, ágyat- és péntekre akkora, de akkora kupi volt a konyhában, hogy elmondani nem lehet. Én tényleg akkor majdnem kifordultam az ajtón, hogy nekem ez reggel hétkor nem megy. Egyszerűen elegem volt. Még mindig azon a pénteken babysitteltem –itt aludt kislány barátnője is, de nem volt semmi gond. A gyerekek általában nagyon kezelhetőek és aranyosak. :) Na és amit ki akartam hozni ebből, hogy az egyik barátjuk kb. többet beszélgetett velem csak úgy, mint őasszonysága azon a héten. Ha a nő hozzám szól, abban csak „Can I ask a favour?” van, valamint hogy mit csináljak másként… pf… Na mindegy.

Aztán szombaton Tündével elvoltunk, találkoztunk az orosz lánnyal is éééééés elmentünk bulizni. Nem volt nagy buli, de ennyi pont kellett. Aztán szombaton Tünde meglepett engem egy Tünde-váró-kalendáriummal! Bizony ám, mert a mostani hétvége lesz az utolsó és ő megy haza két hétre, ami egyben a halálom is lesz… Na jó, reméljük nem annyira. :) Mindenesetre köszönöööööm, Tünde, imádlak!!! :D „Mercy, hogy vagy nekem!” :D

Ééééééés gyerekek, dobpergés meg minden: 17-19 megyek Londonbaaa! :D De ez is egy érdekes sztori…Kérdeztem nőtől, hogy mehetek-e 17-19 Londonba, mire mondta, hogy 17-én ők (pasi és ő) mennek ki valahová este, de még megbeszéli a pasival. Nos, másfél héten át keresztül nem beszélték, míg én kérdezgettem őket, aztán a negyedik rákérdezésnél már mondta, hogy menjek 17-én majd megoldják. Hát mondom köszi szépen, akkor 17, tökéletes. :) Aztán a minap nem kérdezi, hogy most hétvégén mikor megyek pontosan. Mondom he?? 17-ére bólintottál rá. Totál nem volt képben… Mindegy, én tizenhetedikén megyek. Rettegj Kriszti, rettegj London! :D

(Innentől ma –hétfőn- írtam.)

Mint már az elején mondtam, igazán könnyű hetem volt. Az előadás A rút kiskacsa c. musical volt és valami eszméletlen jó volt. A szereplőgárda 21 év alatt volt, de annyira jó volt, hogy nagyon. Persze az is egy érdekes történet volt, mire én oda eljutottam. A nő írt péntek (dec. 9) du. egy sms-t, hogy készítsem össze a srác tenisz öltözékét, és hogy akadt egy kis probléma, ugyanis visszafelé már nem férek be a kocsiba, mert megígérte, hogy a lány barátnőjét és nővérét hazaviszi. Hát mondom oksa, elgyalogolok én, nem gond. Aztán később írt egy újabb sms-t, hogy változott a terv, nem kell a srác teniszcucca. Majd rá kb. fél órával felhívott, hogy még mindig akarok-e menni, mert akkor gyalogolnom kell oda, mert ő már nem jön haza. Hát jó, megbeszéltük, hogy 19:20-kor találkozunk. Én ott voltam már óra tízre, ők meg mikorra voltak ott? Ha nagyon interaktív lenne ez a blogosdi akkor hagynék egy kis hatásszünetet a lelkes válaszadóknak, de így megmondom: 19:40-kor estek be. Én persze nem tudtam felmenni, mert hát nem volt nálam a jegy. Gondoltam náluk van. Ahha, még azt is venni kellett. A lényeg, hogy éppen leültünk, mikor elkezdődött. A szünetnél aranyos volt a nő, mert kérdezte, hogy kérek-e valamit és nyugodtan mondjam, de én passzoltam. Visszafelé gyalog jöttem, de ő próbált marasztalni a kocsi egy kis és rejtett zugával kecsegtetve. Hát mondom kihagyom, de köszi. Aztán az utat majdnem végig telefonáltam, szóval nem is volt vészes azon kívül, hogy majd megfagytam.

Szombaton volt Tünde szülinapja. Azt hiszem kellő képen megünnepeltük. :) Na nem bulival, hanem elmentünk korcsolyázni. Eszméletlen jó volt, és nagyon ügyesek voltunk. Büszke vagyok rád, Tünde! :D Még életében nem korizott, és csak egy kört ment a palánk mellett. :) Én is csak egy felet, mert hát régen korcsolyáztam… Régen alatt nagyon-nagyon-nagyon régent értek. Mindig attól féltem, hogy elesek és valaki áthajt a kezemen és búcsút mondhatok az ujjaimnak. Na de hát kérem szépen el sem estünk! És az ujjaim is épségben megvannak, köszönik szépen. :)
Szombaton itt aludt a nő egyik barátnője, ahogy azt előre bejelentette. Noha csak én egy estét értettem ezalatt, még mindig itt tanyázik. Amivel nem is lenne probléma, még a közös fürdő sem az, de az már igen, hogy tapintatosságból erős hiányt szenved. Nézzünk szembe a tényekkel, az minden csak nem tapintatosság, ha 23 óra után elkezdi ereszteni a vizet a kádban, majd pancsikol benne (a fürdő a szobámból nyílik és az ajtó nem hangszigetelt), az ajtót ami az útjába kerül bevágja, ráadásul még hangosan trécselnek a kis folyosón, pont az ajtóm mellett a nővel. Hát köszönöm, jó éjszakát neked is, öcsém… Néha úgy szeretnék kiabálva, trappolva, ajtót csapkodva, fütyörészve, sikítozva, törtetve járni-kelni a házban éjszaka közepén, hogy vegyék észre már magukat.

Vasárnap egy svájci lánnyal volt találkozóm. Még szerencse, mert indulásom előtt öt perccel érdeklődött a nő, hogy meddig vagyok itthon. Hát őszinte sajnálattal –khm khm- kellett közölnöm, hogy még öt percig. Evelynnel –így hívják a svájci lányt- jártunk-keltünk York utcáin, csináltunk néhány képet is, amit mellékelek majd a bejegyzés végén. Jól éreztük magunkat. Azonban az estém borzalmas volt –leszámítva a nővéremmel való beszélgetést/táncolást/éneklést xD(Pop! Goes my heart (L):D:D:D). Este megint csak zajosak voltak, és nem tudtam elaludni… Rosszat is álmodtam, szóval minden tökéletes a hét kezdéséhez.

Garfield vagyok, utálom a hétfőket. Ráadásul ez egy nehezített hétfő, mert eldöntöttem, hogy víznapot tartok. Ami eddig bevált egy kis tejjel, teával és kávéval (szigorúan cukor nélkül!) fűszerezve. Hét órától délig folyamatosan robotoltam. A legjobb része az volt a napomnak, mikor a nő közölte hogy az a három növény áll a vízben (nagy cserépben vannak és még azon kívül egy másikban is és nem is nagyon ér le az aljáig…), és hogy legyek oly kedves kivenni a növényeket a díszcserépből és öntsem ki a vizet. Ahha, ez mind szép és jó míg a karom meg nem rándult… Persze a lábaim is fájnak a korizástól (kicsit szorosra csatoltam a korit). Tökéletes egy hét kezdete… Na de a lényeg, amiért panaszkodom –már megint-, vagy inkább csak nevetek az ellentmondáson, mert a nő a legelején úgy kezdte, hogy ezeknek nagyon sok vízre van szükségük. Hát én két decit ha öntök rájuk heti kétszer, szóval nem valami sokat, de most meg az a baj, hogy túl sok. De azért mosolygok és bólogatok, mert hát nincs mit tenni csak egy au-pair vagyok egy még jónak mondható családnál.
Az, hogy a hétfő és péntek délutánjaim szabadok megint csak nevetséges kijelentés volt tőle, mert már megint nekem kell elmennem a kislányért, aki ráadásul minden nap 3:30kor fog végezni, a normális 4:30-as végzés helyett. Már alig várom… A hétvége éltet!!! :)

Legyetek jók,

Rita

Tündével :)
(Ez a publikus fotó majdnemhogy egyedül az estéről, mert olyan hülyék voltunk, hogy már fáj. Vagy 70 képet csináltunk, hogy az ajtóban ülünk időzítőre tettük és hajrá... Természetesen hülyébbnél hülyébb fejeket vágva. Imádtam! :D)