Edinburgh, avagy skóciai hányattatásaink (:D)...

Sziasztok!

Először is minden kedves (és nem kedves :D) ismerősömnek, olvasónak szeretnék Boldog Nyuszit kívánni. Happy Easter! :)

Tünde barátosnőmmel Edinburgh-ban - más néven Büróóóban :D - töltöttük a hétvégét, és élveztük a skót levegőt. Még mielőtt bármibe is belekezdenék, leszögezném, hogy lúzerségben nem lesz hiány, hogy hű maradjak önmagamhoz. :D

Szombaton a vasútállomáson szembesültem azzal, hogy a heti fizetésem nem érkezett meg a számlámra, így kisebb elmebaj után rájöttem, hogy érdemesebb várni keddig a már magára váratott dühkitöréssel, hiszen talán az ünnepek után rendeződnek a dolgok. Ha nem, akkor lesz egy hosszú (vagy rövid és tömör) beszélgetésem a nővel arról, hogy mi a fair dolog és mi az ami igazán rohadtul nem fair, minthogy csak két példát mondjak az üres hűtő, vagy az ígérete ellenére meg nem érkező fizetésem.
A vonatút hosszú volt, de gyönyörű. Newcastle-től fölfelé az út felét tenger mellett tettük meg. Még ha ez az Északi-tenger nem is az a kifejezetten (vagy egyáltalán) kék színű, akkor is tenger, és szép. :)
Nem volt nehéz megtalálni a hostelt, amitől - joggal mondhatom - el voltunk ájulva. Nagyon hangulatos hely volt, mindemellett kész labirintus is! Rögtön nem tudtuk elfoglalni a szobánkat, ezért csak letettük a csomagunkat és megrohamoztuk a várat. Talán a rohamozás túlzás, ugyanis az első száz lépcső után kissé belassultunk. :D De au-pair tempó, lassú tempó, egyre megy, a lényeg, hogy felértünk, és amint megpillantottam fentről a kilátást, már el is felejtettem azokat a lépcsőket.
Három fele visszaballagtunk a hostelhez (kemény öt-tíz perces procedúra volt), és még jobban elámultunk a szobánk láttán - főleg, mire megtaláltuk. Mondtam már, hogy az a hely tiszta labirintus volt? :D
Utána pedig elindultunk felfedezni az általunk vélt óvárost, míg végül kikötöttünk a Skót Nemzeti Múzeumban, ahol valami eszméletlen jó kiállításra bukkantunk. Kicsit csodák palotája jellegű is volt, de a lényeg a lényeg, hogy beültem egy forma 1-es autó szimulátorába, és végig szerencsétlenkedtem egy kört. :D Köszönöm Tünde a bátorítást! :D
Aztán pedig vacsora után néztünk. Én egy török gyorsétterembe mentem be, és kértem kebabot. Namármost, az olyan, de olyan nehéz volt, hogy el nem hiszitek! Mindenesetre kiéltem a húst-hússal enni vágyamat. :D Néztünk végül egy kicsi Shreket a hostelben, majd elfoglaltuk a szobánkat. Két amerikai lányt kaptunk szobatársul, akik nagyon aranyosak voltak, és nem kifejezetten zavartuk egymást.
Nyolc óra fele nekiálltunk készülődni az esti bulira. Olyan fél tíz fele el is indultunk, azonban még tizenkettő előtt visszavonulót kellett fújnunk a, a lúzerségem miatt b, a fájós lábunk miatt. Hogy kifejtsem az a, pontot, nos megrohamoztunk egy ülőalkalmatosságot, mikor már alig bírtuk szusszal a táncolás után. Azonban éreztem, hogy mintha valami víz lenne a bőr huzaton, ezért beljebb mentem. Aztán a mosdóban kiderült, hogy én voltaképpen valakinek a hányásába ültem bele. 'Rohantunk' vissza a hostelbe átvedleni, aztán egy éjszakai túrát tettünk a már ismert környéken. Felcaplattunk a várhoz, ahol egyedül mi voltunk, és valami fantasztikus volt! A kilátás este még szebb, és... ne várjátok tőlem, hogy leírjam milyen szép volt, mert nem lehet átadni. Fényképpel nem is próbálkoztunk, az sem adná vissza.
A lényeg, hogy másnap viszonylag korán elkészültünk, ugyanis nyolc körül már a város másik részében voltunk, fent a Calton Hillen. Azt hiszem, ez a neve, de most lusta vagyok utána nézni. :D A kilátás innen sem volt piskóta. Két oldalon a tenger, a másikakon a 'púp' és a város a várral.
Aztán megreggeliztünk, elmentünk a Skót Nemzeti Galériába, majd felvettük a cuccunkat, és hazajöttünk. Vasárnap délután hihetetlenül fáradtak voltunk, de megérte, mert nagyon jól éreztük magunkat.

Íme a képek:

A szobánk:

Ez egy középiskola. Én is ilyenbe akarok járniii!!! Illetve, akartam volna. :D

Vasárnap a Hillen

Bekebelezem a várost :D

Ezen az oldalon / Itt 1782 szeptember 5-én nem történt semmi
:D:D:D:D:D

Kilátás a vonatból 'hazafelé'

The End

Írta és rendezte: Rita :D
Szervezte: 'I'm sexy and I know it' Tünde :P :D Köszönöm! :)

Itt volt Bözsi, avagy The Queen látogatása Yorkba...

Sziasztok! :)

Még mielőtt rátérnék a címre - képekkel! -, szeretném megosztani veletek a keddi, valamint szerdai napom megrázkódtatásait. Igazából ezek a szörnyű borzalmak az időjárás viszontagságait jelentik. Példának okáért, kedden egy méterre ültem a faltól a szobámban, mikor is éreztem a szelet a bőrömön! Nem viccelek - sajnos. A pizsamám a következő volt: dupla bunda zokni, melegítő nadrág, egy top, egy hosszú ujjú passzos póló, hosszú ujjú, térdig érő pizsifelső és egy bundapulcsi, meg természetesen a vastag dunyhatakaró, és hát nem fáztam még így is?!
Aztán szerdán megvilágosodtam, mikor a hóesésben(!) mentem suliba, hogy a kissrácnak van hőssugárzója, szóval én azt akkor ideiglenesen felköltöztetem a szobámba, így szerdán már vigyorogva lebzseltem a meleg szobámban. :)

Tehát a csütörtök, mikor is a királynő kicsi városomba látogatott:
Megjegyzés, sajna minden olyan gyorsan történt, mert késésben volt, de azért mégis csak öt méterrel előttünk haladt el! :P

Micklegate-nél, ahol a ceremónia valami olyasmi volt - Tünde elmondása alapján -, hogy beengedik-e a városba, vagy sem. :D

Tündével izgatottan, hülye képeket vágva, új hajszínemmel :D

Tömeg No.1

Tömeg No.2

Tömeg No.3

Bözsi a kocsiban :D

Bözsi még mindig a kocsiban :D

A kék pont az ajtóban, na ő Bözsi.
Tündével fogadtunk a ruháját illetően, és én győztem. Sárgát vagy kéket mondtam. :P Ugyanis a yorki látogatását valami undorító sárga kosztümben reklámozták, amiben szerintem olyan, mint egy csibe...

The End

Ma megvendégelem egy ebéddel Tündét, túrós gombócot fogok csinálni, de azt hiszem tejföl helyett natúr joghurtot vettem a lengyel boltban, én okos. :D

Rita

The biggest Looser in the world...

Sziasztok!

Sajnálom, de Looserségem megint mérvadó egy bejegyzés erejéig. Minden csütörtökön történt, amikor is kizártam magam a házból. De inkább kezdem az elején, hogy egy jót nevessetek, mert én is röhögtem a végén, hiszen ez már tényleg-tényleg lúzerség a köbön.

Minden ott kezdődött, hogy a nő mondta, hogy a kislányt nem kell vinnem a suliba, mert a szembe-szomszéddal megy. Hát jó. Igen ám, de a szitu még sem ilyen egyszerű, hiszen egy hatalmas nagy tálca süteményt sütöttünk szerdán, tehát azt először át kellett küzdeni két ajtón is. Tudni kell ezekről az ajtókról, hogy a, kettő van belőle b, fél méterre helyezkednek el egymástól és c, a belső ajtót csak kulccsal lehet kinyitni kívülről.
Lelkesen segítettem nyitogatni az ajtókat a kislánynak, majd mikor mögöttem a belső ajtó egy hatalmas durranással csapódott be, ledermedtem, mert rájöttem: kizártam magam.
Gondoltam nem kell kétségbe esni, hátha a hátsó konyhaajtót nem zártam be. Mikor ellenőriztem igencsak kétségbe estem, ugyanis zárva volt. Lenéztem magamra, ami egy melegítőt és egy csizmás papucsot takart. Mély levegőt vettem, és elemeztem a helyzetet. Talán a szomszédéknak van kulcsuk, bár erre nem sok esélyt láttam, hiszen a kissrác kedden kérte el tőlük, és tudtommal még nem vittük vissza.
Becsöngettem egyszer, de mivel nem hallottam a csengőt, így egy kis várakozás után hosszabban megnyomtam a gombot. Hallottam valami mocorgást bentről, majd a pasi elkiáltja magát, hogy bad/bed time. Akárhogyan is értette, mindkettő igaz volt a helyzetre, ugyanis pizsamában jelent meg, ráadásul szemmel láthatóan felkeltettem. Jelezném, hogy fél kilenckor történt az eset. Majd a hisztérikus kitörésem - jó, nem voltam hisztérikus, de erősen kétségbeesett - után közölte, hogy a kissrácnak már odaadták a kulcsot, tehát sejtésem beigazolódott: totálisan kizártam magam a kutyával. Ja, még nem említettem? A kutya is kint ragadt velem!
Nem maradt más választásom, hívtam az apukát, és reménykedtem, hogy a városban dolgozik, nem ment el máshova. Közölte, hogy igen, a városban marad még fél óráig, mikor kérdeztem, tehát jeleztem, hogy igényt tartok a kulcsára.
Mély levegőt vettem, a két ajtó közötti fél méteres helyről a kutyát egy ugrálókötéllel a kertbe vezettem, és ott hagytam jajveszékelt ugatások közepette. Elindulásom után egy perccel tudatosult bennem, hogy a papucs igencsak nagy rám, ami otthon még elmegy, hiszen nem teszek meg olyan nagy távokat, és nem utolsó sorban meleg is, tehát tényleg nem probléma. De mikor a BELVÁROSBA kell vele mennem KÉTSZER FÉL ÓRÁn keresztül, akkor már igencsak nagy gondot jelent.
Angolok ide vagy oda, úgy megbámultak! Ráadásul olyan hülyén éreztem magam, hiszen ilyen otthoni mackónadrág és kellékeiben sétálgattam a kiöltözött, munkába igyekvő emberek között.
Happy end a sztori vége, mert megszereztem a kulcsot, és bejutottam a házba. Éljen, éljen!
Azóta mindig ellenőrzöm, van-e nálam kulcs. :D Ti is tegyetek így minden alkalommal, nehogy úgy járjatok, mint én! :D

Holiday van - nekem is, ugyanis a kölykök meg a nő meg a nagymama elmentek az Egyesült Államokba síelni. Én kérek elnézést, vagy valami ilyesmi. A pasi hátra maradt, mert valami olyan sérülése van, amitől nem tud síelni. A legjobb dolog az egészben, hogy a hűtő lényegi része üres. Esküszöm, le is fotóztam, majd feltöltöm és megmutatom. Málnaecet van itthon, de tojás, cukor és társai bizony hiányoznak. Kivételesen van kenyér, lehet lábat kellene csókolnom a nőnek. Na persze...

Most búcsúzom,
Rita

Ú, majd elfelejtettem, most ezért a számért vagyok oda. :)

Óraátállítás, avagy lúzerségem fénypontja...

Sziasztok!

Most csak egy rövid szösszenet lesz, amikor is megosztom veletek az óraátállítás rejtelmeit Rita módra. Nem, nem arról van szó, hogy fogom és előre állítom, vagy esetleg csak ölbe tett kézzel nézem, ahogy magától megtörténik a dolog, hanem egy hosszabb és lúzerebb sztorira készüljetek. Lábakat fel az asztalra, dőljetek hátra és fogjátok a fejeteket.

Szombat este azt hittem már alig állok a lábamon. Megfagytam, megfáztam, szimplán csak hulla fáradt voltam, hát jó. Nem túl sok jelentősége van az óraátállításhoz, de talán egy pici mégis. Este segítenem kellett a családnak lerendezni a gyerekeket, mert ismét egy vendégsereg lepte el Aprajafalvát. (Hozzáteszem a poharak azóta is a konyhában állna - mosatlanul.)
Mivel híres emlékezőtehetségem cserben hagyott a mobilom és az automatikus átállítással kapcsolatban, a biztosra mentem. 21:43-kor hozzáadtam szinte sírva egy órát, majd beállítottam az ébresztőmet 7:20-ra, mert ugyebár Forma 1 és a Sky F1 a 7:30-at adta meg kezdési időpontnak. Mikor csörgött az órám, esküszöm úgy éreztem, hogy nem lehet több hajnali öt óránál. De hero vagyok, és nem utolsó sorban fanatikus, ezért felkeltem. Egy gombnyomással bekapcsoltam a gépet, majd utam a fürdő felé vettem. Öt perc múlva tudatosult az egyes számú lúzerségem: az óra 6:25-öt mutatott, tehát a mobilom mégis automatikusan átállítódott. Természetesen visszaaludni már nem tudtam, így valahogy elütöttem azt az egy órát. Ügyesen találtam egy egész jó is oldalt, ahol nézhettem, mert ahol először próbáltam valami német rajzfilm jött be. Lelkesen nézem a Sky F1-et, amikor is szembesülök azzal, hogy a futam jó esetben is csak nyolc órakor kezdődhet. De mivel hero vagyok, elütöttem az időt -megint csak. Nyolckor vigyorogva rámegyek az oldalra, de még mindig csak a felvezetőt mutatják. Kettes számú lúzerségem: a futam csak kilenckor kezdődött, tehát két és fél órával keltem fel korábban... Erre tényleg nincs más szó, mint a Lúzer. Nagy l betűvel...

Jó éjszakát! :)

(Majd jövök a Newcastle-ös bejegyzéssel nemsokára, és még egy Londonnal is tartozom, ha nem csal az emlékezetem...)

Bedtime story...

- Jó éjt! - köszönt el fellélegezve főhősnőnk egy extra hosszú nap után ideiglenes porontyától. Mivel a főnöknő kiszabta mi nem lehet az első szülöttje hálószobájában este, ezért ellenőrzés képpen főhősünk bemérte a mobil és a laptop tartózkodási helyzetét. Előbbi után pipát firkantott a képzeletbeli papírjára, ám utóbbinál felszaladt a szemöldöke. Egy kis osztás-szorzás után illedelmesen a fiú szobája felé csörtetett, bekopogott, végül pedig egyenest kinyögte óhaját.
- Kérem a laptopot- sóhajtotta fáradtan, de a látszat kedvéért szigorúan.
- Nincs nálam - felelte az elsőszülött szemrebbenés nélkül.
- De nálad van - sóhajtotta főhősnőnk még fáradtabban, ám mérgesebben.
- Honnan veszed, hogy nálam van?
- Onnan, hogy tíz perce még a szüleid szobájában volt, most pedig eltűnt - magyarázta mérgesen.
- De miért gondolod, hogy nálam van? Lehet, hogy a testvérem vette el - vetette fel, mint egy utolsó mentőötletként.
- Azért, mert az elmúlt tíz percben tűnt el, és az elmúlt tíz percben én a húgoddal voltam - magyarázta főhősünk, és magában tartotta, hogy "mert ő nem olyan hülye, hogy este gépezzen alvás helyett".
- De nincs nálam - ragaszkodott az állításához a fiú.
- Ha hazudsz... - kezdett bele főhősünk fáradtan, és ötlete sem volt, hogy mit fog kihozni a mondatból. Az első szülött kapva kapott az alkalmon, és flegmán közbevágott.
- Akkor mi lesz? - Főhősünk agyában a kerekek csak úgy zakatoltak, majd egy fenyítésnek nem igazán nevezhető mondattal fejezte be gondolatát.
- ... nagyon nagyot csalódok benned. - E válasz után beállt az egy másodperces csönd, majd a kisfiú szerény mosollyal a takarója alá nyúlt, és előhúzta a laptopot.
- Na jó, nálam van - ismerte be bűnbánóan.

The End

Lábjegyzet: Hát nem meg kell zabálni ilyenkor? Annyira, de annyira, de annyira jól esett, hogy rögtön bevallotta, mikor azt mondtam nagyot fogok csalódni benned! Mondtam is neki, hogy mennyire értékelem, és jól esett, hogy bevallotta. :)
Ez elfelejtette velem a reggelt, mikor a falhoz tudtam volna vágni... a serpenyőt. Reggelit csináltam a semmiből - mert kábé az található meg "itthon", a nagy büdös semmi -, erre szerinte a tojásrántottát túlsütöttem. Hozzáteszem egy barna pötty nem volt azon a *sípolás* tojásrántottán.
Nem mintha a hetem amúgy olyan hú de nagyon jól kezdődött volna, ugyanis arra ébredtem hétfő hajnalban, hogy görcsöl a hasam. Aztán szenvedtem, mint egy kutya, de kemény vagyok, hero vagyok, lementem. Az ebédlőben nem túlzok, vagy huszonnégy kristálypohár állt piszkosan a szombat esti (!) vacsoráról, de ez volt az én kisebb gondom. A nagy dologgal - szó szerint! - a konyhában találkoztam, ugyanis a kutya a konyhapadlóra szart! Persze, kinek másnak kellett volna feltakarítania, mint szerencsétlen au-pairnek?! Aztán a nap folyamán elmosogattam a poharakat - közel egy órámba telt -, mire a nő alig győzött hálálkodni, hogy ő nem gondolta volna, hogy elmosogatom, nem lett volna a feladatom. Gondolatban egy tetszőleges fal és a fejem gyakran találkozott egymással ezután....

Na, de mivel főhősnőnk fáradt, így nyugovóra tér.
Jó éjt! :)

Életjel...

Sziasztok!

A helyzet az, hogy nagyon fáradt vagyok –mint általában. :) De túlélem, valahogy, majd csak…

Tegnap fél öttől egészen ma egyig babysitteltem. Csak én voltam itt a gyerekekkel. Mondhatjuk, hogy minden jól ment. A kislánnyal. Ellenben a sráccal voltak problémák, mint azt gondoltam is. Először azon kezdett el hisztizni, hogy ő játszani akar a tévén, és mi nézzük fent a roppantúl érdekfeszítő Disney filmet – hozzáteszem, életem legpocsékabb filmjei között szerepel. Mondtam neki, hogy rendben, de várja meg, míg a húga befejezi a vacsoráját, ami nem több, mint két perc. Kibírhatatlan volt azalatt a két perc alatt. Erre ő is rájött, mert este elkezdte magától mutogatni, hogy merre és hogyan fognak elmenni Amerikába síelni. Mivel nem szokott így magától mesélni, ezért elkönyveltem ezt egy bocsánatkérésnek.

Reggel korán keltünk, mert a srácnak szombaton suli van. Aztán persze jött a hiszti, hogy ő bizony nem fog felvenni kabátot, mert nincsen hideg. Mondtam is neki, hogy dehogynem vesz fel kabátot, csakúgy mint sapkát (és hozzáteszem, ő magától hozta a kesztyűt). Egy öt perces vitát nyitott erről, de végül kabáttal távozott, éljen, éljen.

A kislánnyal filmet néztünk, palacsintát sütöttünk –tojás nélkül! :D – és kutyát sétáltattunk, mikor is megmutatta, hol akasztottak fel egy embert régen. Hát öhm, köszi. :D Mesélte a történetét, de nem nagyon voltam képes befogadni az útonálló történetét angolul, de azért megtettem minden tőlem telhetőt. :)

A nő még tegnap 12-t mondott, hogy addigra ér haza, de tudtam, hogy ebből nem lesz semmi, ezért Tündének háromnegyed egyet mondtam találkozásunk időpontjaként, végül pedig egykor jöttek haza. Tünde várt rám sajnos, és egy vásárlós napot tartottunk. Na jó, én csak egy pár zöld(!) elegánsos cipőt vettem, és új szavakat találtam ki, többek között a newj-t. (ejtsd.: nyúj) is. :D Jobb vagyok, mint Kazincy. :D

Most pedig várom, hogy ismét elmenjenek a szülők és ismét babysittelje egy pár óra erejéig… Éljen!

A szabadnapomat hétfőn magkaptam, amikor is moziban voltam, és megnéztem a „One for the money” c. filmet, ami a Stephanie Plum, a szingli fejvadász c. könyvön alapul. Mondanom sem kell, a könyv ezermilliószor jobb…

Ezt a dalt hallgatom hm…. kemény fél órája, és nagyon tetszik. Elnyúlok az ágyon, és bámulom a plafont, miközben az agyam kattog össze-vissza, ide-oda. Ajánlom figyelmetekbe:

Nos, én búcsúzom ezután az igazán érdekfeszítő bejegyzés után... :D

Én is, én is....

Én is el akarok jutni ennyi helyre. :)