Sziasztok!
Sajnálom, de Looserségem megint mérvadó egy bejegyzés erejéig. Minden csütörtökön történt, amikor is kizártam magam a házból. De inkább kezdem az elején, hogy egy jót nevessetek, mert én is röhögtem a végén, hiszen ez már tényleg-tényleg lúzerség a köbön.
Minden ott kezdődött, hogy a nő mondta, hogy a kislányt nem kell vinnem a suliba, mert a szembe-szomszéddal megy. Hát jó. Igen ám, de a szitu még sem ilyen egyszerű, hiszen egy hatalmas nagy tálca süteményt sütöttünk szerdán, tehát azt először át kellett küzdeni két ajtón is. Tudni kell ezekről az ajtókról, hogy a, kettő van belőle b, fél méterre helyezkednek el egymástól és c, a belső ajtót csak kulccsal lehet kinyitni kívülről.
Lelkesen segítettem nyitogatni az ajtókat a kislánynak, majd mikor mögöttem a belső ajtó egy hatalmas durranással csapódott be, ledermedtem, mert rájöttem: kizártam magam.
Gondoltam nem kell kétségbe esni, hátha a hátsó konyhaajtót nem zártam be. Mikor ellenőriztem igencsak kétségbe estem, ugyanis zárva volt. Lenéztem magamra, ami egy melegítőt és egy csizmás papucsot takart. Mély levegőt vettem, és elemeztem a helyzetet. Talán a szomszédéknak van kulcsuk, bár erre nem sok esélyt láttam, hiszen a kissrác kedden kérte el tőlük, és tudtommal még nem vittük vissza.
Becsöngettem egyszer, de mivel nem hallottam a csengőt, így egy kis várakozás után hosszabban megnyomtam a gombot. Hallottam valami mocorgást bentről, majd a pasi elkiáltja magát, hogy bad/bed time. Akárhogyan is értette, mindkettő igaz volt a helyzetre, ugyanis pizsamában jelent meg, ráadásul szemmel láthatóan felkeltettem. Jelezném, hogy fél kilenckor történt az eset. Majd a hisztérikus kitörésem - jó, nem voltam hisztérikus, de erősen kétségbeesett - után közölte, hogy a kissrácnak már odaadták a kulcsot, tehát sejtésem beigazolódott: totálisan kizártam magam a kutyával. Ja, még nem említettem? A kutya is kint ragadt velem!
Nem maradt más választásom, hívtam az apukát, és reménykedtem, hogy a városban dolgozik, nem ment el máshova. Közölte, hogy igen, a városban marad még fél óráig, mikor kérdeztem, tehát jeleztem, hogy igényt tartok a kulcsára.
Mély levegőt vettem, a két ajtó közötti fél méteres helyről a kutyát egy ugrálókötéllel a kertbe vezettem, és ott hagytam jajveszékelt ugatások közepette. Elindulásom után egy perccel tudatosult bennem, hogy a papucs igencsak nagy rám, ami otthon még elmegy, hiszen nem teszek meg olyan nagy távokat, és nem utolsó sorban meleg is, tehát tényleg nem probléma. De mikor a BELVÁROSBA kell vele mennem KÉTSZER FÉL ÓRÁn keresztül, akkor már igencsak nagy gondot jelent.
Angolok ide vagy oda, úgy megbámultak! Ráadásul olyan hülyén éreztem magam, hiszen ilyen otthoni mackónadrág és kellékeiben sétálgattam a kiöltözött, munkába igyekvő emberek között.
Happy end a sztori vége, mert megszereztem a kulcsot, és bejutottam a házba. Éljen, éljen!
Azóta mindig ellenőrzöm, van-e nálam kulcs. :D Ti is tegyetek így minden alkalommal, nehogy úgy járjatok, mint én! :D
Holiday van - nekem is, ugyanis a kölykök meg a nő meg a nagymama elmentek az Egyesült Államokba síelni. Én kérek elnézést, vagy valami ilyesmi. A pasi hátra maradt, mert valami olyan sérülése van, amitől nem tud síelni. A legjobb dolog az egészben, hogy a hűtő lényegi része üres. Esküszöm, le is fotóztam, majd feltöltöm és megmutatom. Málnaecet van itthon, de tojás, cukor és társai bizony hiányoznak. Kivételesen van kenyér, lehet lábat kellene csókolnom a nőnek. Na persze...
Most búcsúzom,
Rita
Sajnálom, de Looserségem megint mérvadó egy bejegyzés erejéig. Minden csütörtökön történt, amikor is kizártam magam a házból. De inkább kezdem az elején, hogy egy jót nevessetek, mert én is röhögtem a végén, hiszen ez már tényleg-tényleg lúzerség a köbön.
Minden ott kezdődött, hogy a nő mondta, hogy a kislányt nem kell vinnem a suliba, mert a szembe-szomszéddal megy. Hát jó. Igen ám, de a szitu még sem ilyen egyszerű, hiszen egy hatalmas nagy tálca süteményt sütöttünk szerdán, tehát azt először át kellett küzdeni két ajtón is. Tudni kell ezekről az ajtókról, hogy a, kettő van belőle b, fél méterre helyezkednek el egymástól és c, a belső ajtót csak kulccsal lehet kinyitni kívülről.
Lelkesen segítettem nyitogatni az ajtókat a kislánynak, majd mikor mögöttem a belső ajtó egy hatalmas durranással csapódott be, ledermedtem, mert rájöttem: kizártam magam.
Gondoltam nem kell kétségbe esni, hátha a hátsó konyhaajtót nem zártam be. Mikor ellenőriztem igencsak kétségbe estem, ugyanis zárva volt. Lenéztem magamra, ami egy melegítőt és egy csizmás papucsot takart. Mély levegőt vettem, és elemeztem a helyzetet. Talán a szomszédéknak van kulcsuk, bár erre nem sok esélyt láttam, hiszen a kissrác kedden kérte el tőlük, és tudtommal még nem vittük vissza.
Becsöngettem egyszer, de mivel nem hallottam a csengőt, így egy kis várakozás után hosszabban megnyomtam a gombot. Hallottam valami mocorgást bentről, majd a pasi elkiáltja magát, hogy bad/bed time. Akárhogyan is értette, mindkettő igaz volt a helyzetre, ugyanis pizsamában jelent meg, ráadásul szemmel láthatóan felkeltettem. Jelezném, hogy fél kilenckor történt az eset. Majd a hisztérikus kitörésem - jó, nem voltam hisztérikus, de erősen kétségbeesett - után közölte, hogy a kissrácnak már odaadták a kulcsot, tehát sejtésem beigazolódott: totálisan kizártam magam a kutyával. Ja, még nem említettem? A kutya is kint ragadt velem!
Nem maradt más választásom, hívtam az apukát, és reménykedtem, hogy a városban dolgozik, nem ment el máshova. Közölte, hogy igen, a városban marad még fél óráig, mikor kérdeztem, tehát jeleztem, hogy igényt tartok a kulcsára.
Mély levegőt vettem, a két ajtó közötti fél méteres helyről a kutyát egy ugrálókötéllel a kertbe vezettem, és ott hagytam jajveszékelt ugatások közepette. Elindulásom után egy perccel tudatosult bennem, hogy a papucs igencsak nagy rám, ami otthon még elmegy, hiszen nem teszek meg olyan nagy távokat, és nem utolsó sorban meleg is, tehát tényleg nem probléma. De mikor a BELVÁROSBA kell vele mennem KÉTSZER FÉL ÓRÁn keresztül, akkor már igencsak nagy gondot jelent.
Angolok ide vagy oda, úgy megbámultak! Ráadásul olyan hülyén éreztem magam, hiszen ilyen otthoni mackónadrág és kellékeiben sétálgattam a kiöltözött, munkába igyekvő emberek között.
Happy end a sztori vége, mert megszereztem a kulcsot, és bejutottam a házba. Éljen, éljen!
Azóta mindig ellenőrzöm, van-e nálam kulcs. :D Ti is tegyetek így minden alkalommal, nehogy úgy járjatok, mint én! :D
Holiday van - nekem is, ugyanis a kölykök meg a nő meg a nagymama elmentek az Egyesült Államokba síelni. Én kérek elnézést, vagy valami ilyesmi. A pasi hátra maradt, mert valami olyan sérülése van, amitől nem tud síelni. A legjobb dolog az egészben, hogy a hűtő lényegi része üres. Esküszöm, le is fotóztam, majd feltöltöm és megmutatom. Málnaecet van itthon, de tojás, cukor és társai bizony hiányoznak. Kivételesen van kenyér, lehet lábat kellene csókolnom a nőnek. Na persze...
Most búcsúzom,
Rita
Ú, majd elfelejtettem, most ezért a számért vagyok oda. :)
2 megjegyzés :
Kezicsókolom, tessék málnaecetes kenyeret enni:) Az segít a megfázáson és a lúzerségen is:):)
(sajnállak, tudod.....)
:D Úgy az igaziiii!!! :D (L)
Megjegyzés küldése