Bedtime story...

- Jó éjt! - köszönt el fellélegezve főhősnőnk egy extra hosszú nap után ideiglenes porontyától. Mivel a főnöknő kiszabta mi nem lehet az első szülöttje hálószobájában este, ezért ellenőrzés képpen főhősünk bemérte a mobil és a laptop tartózkodási helyzetét. Előbbi után pipát firkantott a képzeletbeli papírjára, ám utóbbinál felszaladt a szemöldöke. Egy kis osztás-szorzás után illedelmesen a fiú szobája felé csörtetett, bekopogott, végül pedig egyenest kinyögte óhaját.
- Kérem a laptopot- sóhajtotta fáradtan, de a látszat kedvéért szigorúan.
- Nincs nálam - felelte az elsőszülött szemrebbenés nélkül.
- De nálad van - sóhajtotta főhősnőnk még fáradtabban, ám mérgesebben.
- Honnan veszed, hogy nálam van?
- Onnan, hogy tíz perce még a szüleid szobájában volt, most pedig eltűnt - magyarázta mérgesen.
- De miért gondolod, hogy nálam van? Lehet, hogy a testvérem vette el - vetette fel, mint egy utolsó mentőötletként.
- Azért, mert az elmúlt tíz percben tűnt el, és az elmúlt tíz percben én a húgoddal voltam - magyarázta főhősünk, és magában tartotta, hogy "mert ő nem olyan hülye, hogy este gépezzen alvás helyett".
- De nincs nálam - ragaszkodott az állításához a fiú.
- Ha hazudsz... - kezdett bele főhősünk fáradtan, és ötlete sem volt, hogy mit fog kihozni a mondatból. Az első szülött kapva kapott az alkalmon, és flegmán közbevágott.
- Akkor mi lesz? - Főhősünk agyában a kerekek csak úgy zakatoltak, majd egy fenyítésnek nem igazán nevezhető mondattal fejezte be gondolatát.
- ... nagyon nagyot csalódok benned. - E válasz után beállt az egy másodperces csönd, majd a kisfiú szerény mosollyal a takarója alá nyúlt, és előhúzta a laptopot.
- Na jó, nálam van - ismerte be bűnbánóan.

The End

Lábjegyzet: Hát nem meg kell zabálni ilyenkor? Annyira, de annyira, de annyira jól esett, hogy rögtön bevallotta, mikor azt mondtam nagyot fogok csalódni benned! Mondtam is neki, hogy mennyire értékelem, és jól esett, hogy bevallotta. :)
Ez elfelejtette velem a reggelt, mikor a falhoz tudtam volna vágni... a serpenyőt. Reggelit csináltam a semmiből - mert kábé az található meg "itthon", a nagy büdös semmi -, erre szerinte a tojásrántottát túlsütöttem. Hozzáteszem egy barna pötty nem volt azon a *sípolás* tojásrántottán.
Nem mintha a hetem amúgy olyan hú de nagyon jól kezdődött volna, ugyanis arra ébredtem hétfő hajnalban, hogy görcsöl a hasam. Aztán szenvedtem, mint egy kutya, de kemény vagyok, hero vagyok, lementem. Az ebédlőben nem túlzok, vagy huszonnégy kristálypohár állt piszkosan a szombat esti (!) vacsoráról, de ez volt az én kisebb gondom. A nagy dologgal - szó szerint! - a konyhában találkoztam, ugyanis a kutya a konyhapadlóra szart! Persze, kinek másnak kellett volna feltakarítania, mint szerencsétlen au-pairnek?! Aztán a nap folyamán elmosogattam a poharakat - közel egy órámba telt -, mire a nő alig győzött hálálkodni, hogy ő nem gondolta volna, hogy elmosogatom, nem lett volna a feladatom. Gondolatban egy tetszőleges fal és a fejem gyakran találkozott egymással ezután....

Na, de mivel főhősnőnk fáradt, így nyugovóra tér.
Jó éjt! :)