New in York ;)

Hú, hát megérkeztem. Nehezen, de megérkeztem. :) De kezdem az elején:

- A készülődés:
Öhm, nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni a dolgokat, de most eléggé azt tettem, tekintve, hogy a pakolás negyedét péntekre hagytam.
Beszereztem egy új mobilt is, de az is rém bonyodalmas volt. De a lényeg, hogy megvan. :)

- A reptér:
18:50-kor indult volna a gépem, és már öt órára kint voltunk. (Köszi, hogy kikísértetek! :) )De az öröm kb. addig tartott –már ha volt öröm egyáltalán :D -, amíg meg nem láttam a járatom mellett, hogy Várható idő: 20:55. Namármost én amiatt is izgultam, hogy elérem-e a 22:22-es vonatot, amire megvolt a jegyem, ha a 18:50-essel megyek, de hát így nyilván nem. Szóval marasd az imádkozás, hogy elérjem a 00:38-ast.

- A repülés:
A pilóta hangja nagyon jóó volt, de tényleg! :) Amúgy sima út volt (leszámítva a késést és hogy a lépcsőt sem igen akarták megtalálni), és mikor kinéztem az ablakon, nem is volt tériszonyom. :P Rágóztam ezerrel és a fülem nem is dugult be, éljen! De a landolás után annyira izgultam, hogy remegtem –feltehetően a hideg légkondi is belejátszott- és ollllllyan rosszul voltam, hogy azt hittem kidobom a taccsot. De erőt vettem magamon és I am a hero, szóval nem volt gond.

Ja és aki ismer, azoknak news: majdnem én voltam az utolsó, aki felszállt!! :O Vagyis a két buszból én szálltam fel legutoljára a gépre. Csak utánam még jöttek a késők.

- A vonat:
Hát mit mondjak, elértem. Még volt majdnem háromnegyed órám. A jegy miatt nagyon féltem, de kb. addig jutottam, hogy „Nos van ez a jegyem, és a gépem késett…” és rögtön elvette, szavamba vágott, hogy Oké, nem probléma áttesszük. Mondom de jó. Emiatt aggódtam.
Végül két magyarral utaztam a vonaton és kaptam naprakész infókat Yorkról és csak dicsérték. Aranyosak voltak nagyon. :)

- A „hazaút”:
Írta az anyuka, hogy hívjam fel az apukát 10 perccel Yorkba érkezésem előtt. Hát mondom pont tudni fogom, hogy mikor kell hívni… hát persze. De a magyarok mondták h mikor lesz ez a tíz perces határidő. :D A lényeg, hogy inkább írtam egy sms-t, de nem volt az apuka az állomáson, ezért felhívtam. Nem hallotta meg az SMS-t, ami nem is gond, mert a magyarok ott voltak velem. Beálltam a sorba vártam velük a taxit, hát nem betalál egy részeg srác? Ott áll a taxisorban bűzölögve beszél vmit, de senki sem érti. Aztán a magyar srác mondta neki, hogy menjen be elénk, erre ő úgy döntött, hogy gyalog megy. Hát jól van, fiam, menjél.

Szóval jött a apuka ilyen hatalmas kocsival –hatalmas alatt hatalmasat értek!- és „hazahozott”. Hát gyerekek, York egy gyönyörű hely! A házuk hát khm…. nem putri, a szobám pedig egy Jane Austen regényből lépett elő. Gyönyörű!

Tekintettel. Hogy 02:45-re értem Yorkba, csak az apukával találkoztam eddig. Most 08:08 van –Wordben írom- és olyan kilenc körül ráveszem magamat, hogy lemenjek, mert mégis csak.

- Ó, és az örök kérdés: Mi az, amit otthon hagytam?
Hát a papucsomat és a headsetet. Nem olyan vészes, lehetett volna rosszabb is… Reméljük más nem derül ki…

Ui.: Aki nem tudja, hát elmondom, hogy kérem szépen itt HIDEG van! A WC-ülőkén befagy a seggem!! :D De legalább olyan dunyhatakaróm van, amit sztem a Mount Everestre visznek magukkal az emberek.

(Ezt tegnap és ma reggel írtam, a mai napomat majd holnap töltöm fel nagy valószínűséggel. És most irány Pocahontast nézni! :) )

És végezetül az ébresztőmmel búcsúzom:) :