Arra gondoltam, hogy írok egy bejegyzést az olaszországi au-pairkedésemről –képekkel illusztrálva, csak hogy picit irigykedjetek. :P :D
Tehát a családdal csak e-mailen keresztül tartottuk a kapcsolatot, már amikor sikerült. Ők voltak az első család és azonnal tudtam, hogy igen, ők azok. Nem minthogyha felmerült volna bennem, hogy tudok válogatni is, ugyanis akkor nem sok mindent tudtam az au-pairségről. Mikor megláttam, hol laknak lementem hídba. Portofino – az a hely, ahová mindenképpen el akartam jutni- csak másfél órára van tőlük, ráadásul tengerparti városban laknak. Kell ennél több? :)
A kiutazás vonattal történt, ami eléggé emlékezetes volt. Az egyik tesóm és –most már- felesége kikísértek és ott maradtak pár napig velem. Szóval az út… Siófoknál elütött a vonat egy embert, akinek ha jól tudom ott helyben le kellett amputálni a lábát. Legalábbis ezt pletykálták. Aztán a horvát határon leszállítottak egy nőt, mert nem volt vízuma. Olaszországban végül más vonattal mentünk. Csodák csodájára egy órával korábban értünk
Szóval ahogy beért a vonat a városba azon reménykedtem, hogy ez még nem az a hely, mert a külvárosa egészen undorító volt. De most már azt sem látom vészesen csúfnak. Szóval hívtam a host családot és majdnem elkerültük egymást. De végül meglettünk és nagyon aranyosak voltak! A gyerekek a nagyszülőknél voltak és késő du. csatlakoztak hozzánk. Bekopogtak a szobám ajtaján és rajzzal vártak, olyan kis cukik voltak! ^^
Szombaton két választásom volt. A, megyek a családdal esküvőre B, tesómékkal töltöm a napot. Természetesen az utóbbit választottam. Elmentünk a Cinque Terre nevezetű nemzeti park szerűségbe, amely 5 kis falucskából áll. A legutolsónál kötöttünk ki és fürödtünk a tengerben. Nagyon jó volt! :) Kiszámítottuk, elvileg pont elértem volna az utolsó buszomat -20:14kor jött!!!-, de végül mégsem úgy alakult. Olaszorszában szó szerint le kell inteni a buszokat, namármost én integettem mint egy hülye leány, de az nem állt meg, hanem elhúzott mellettem. Teljesen kétségbe estem, ráadásul a hostcsalád pontos címét sem tudtam! (Ők fent laktak a hegyekben, nem pedig bent a városba. A városközpont 20 perces buszútra volt/van tőlük.) A lényeg, hogy életem első taxi útjának részese kint lehettem...
Szóval a kiutazásom első napjai eléggé kalandosan teltek.
Pár szó a családról:
Nagyon aranyosak, szépek és ennivalóak! De tényleg! Szerencsém volt, hogy ilyen családhoz kerültem. A gyerekek nekem sosem hisztiztek. A szülőknek igen, de nekem nem. Mikor a kisebbik kislány elkezdett gyorsan beszélni, akkor a nagyobbik rászólt, hogy beszéljen lassabban, hogy én is megértsem. És a nagyobbik csak nyolc éves volt. A legkisebb, Andrea (kint ez bizony fiú név) pedig csak pár szót tudott, de a „Ita” szó ott sorakozott a szótárában. *büszke fej* :D (Ita=Rita)
A szülők is nagyon rendesek voltak, tényleg családtag voltam ott. Bármit megbeszélhettem velük. Az apukával kb. minden este beszélgettünk / játszottunk pl.: kártya, sakk. Volt, hogy három órán át sakkoztunk!
Egyszerűen imádom őket! Most is felhívtak szülinapomkor, és 5 percet beszéltünk. Mindenki felköszöntött, még a kissrác is –aki nem hiszem, hogy tudta, hogy ki is vagyok, de mondta, hogy boldog szülinapot! :) Hívtak, hogy látogassam meg őket, és mondták hogy a mi házunk a te házad is.
Nagyszerű első au-pair tapasztalat! Kívánok mindenkinek ilyen családot! :)
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése